Koronglövő Eb: Hegyi Norbert és Jóna Bernadett is jól kezdett

Vágólapra másolva!
2024.05.17. 19:14
Fotó: Facebook/Hungarian Shooting Federation
Hegyi Norbert és Jóna Bernadett is jól kezdett a trap versenyszámban a lonatói olimpiai kvalifikációs koronglövő Európa-bajnokságon.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Hegyi mindhárom rottéban jól lőtt, 24, majd kétszer 23 korongot teljesített és összességében mindössze ötöt hibázva, 70 koronggal a 30. a 107 fős mezőnyben. Az első hatban lévő versenyzők legalább 73 korongot értek el, vagyis Hegyi Norbert hátránya nem behozhatatlan, de ehhez nagyon pontosan kell lőnie a szombati utolsó két sorozatban. A másik magyar, Horváth Botond 58 koronggal a 98. helyen áll.

Jóna Bernadett is jól lőtt, hiszen a maximális 75 korongból 67-et (21, 24, 22) teljesített, amivel a 20. helyen áll az 53 fős mezőnyben. Az első hatban lévő versenyzők legalább 70 korongot teljesítettek, vagyis Jóna helyzete Hegyi Norbertéhez hasonló. A másik két magyar közül Tömör-Tones Petra 48. 55 koronggal, Kozma Mariann 50. 54 koronggal zárt.

A viadal szombaton két újabb sorozattal folytatódik, versenyszámonként egy párizsi kvóta kerül kiosztásra.
 

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:55

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39
Ezek is érdekelhetik