Ritmikus gimnasztika: bejutott az összetett döntőbe mindkét magyar

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.24. 19:20
Pigniczki Fanni (Fotó: Földi Imre)
Bejutott az összetett fináléba Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna Panna – előbbi pénteken a szalag döntőjébe is kvalifikálta magát.

Hibák ugyan becsúsztak, de szalaggal és buzogánnyal is jól szerepelt a két magyar, Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna Panna a budapesti Európa-bajnokságon.

A Papp László Budapest Sportarénában pénteken délután a mieink előbb szalaggal, majd buzogánnyal léptek szőnyegre – hatalmas üdvrivalgás övezte mindkettejük szereplését.

Ami a pénteki napot illeti, a szalag jobban sikerült, ám a buzogányra kapott pontszámmal inkább elégedett vagyok, mert nagy versenyen még sohasem kaptam harminckét pont fölött – mondta el Pigniczki Fanni.Az elmúlt három évben voltak problémáim ezzel a szerrel, az elvégzett munka és egy talán mostanra megtalált technika segített abban, hogy buzogánnyal is jól tudjak gyakorlatozni. Ettől függetlenül azt gondolom, van még min dolgozni az olimpiáig. Örülök az egyéni összetett döntőnek – a fáradtságot egyelőre nem érzem, dolgozik még bennem az adrenalin, de tudom, hogy szombaton nagy feladat vár rám, hiszen mind a négy szerrel be kell mutatnom a gyakorlataimat.”

Pigniczki Fanni mellett Wiesner Hanna Pannát is láthatja a hazai közönség a szombati egyéni összetett döntőben.

Fáradtnak éreztem magam, már a második gyakorlatomra így mentem ki, ezért is csúszott be szerintem hiba. A célom, hogy szombaton újult erővel, kipihentem mutassam be mind a négy gyakorlatomat” – nyilatkozta Wiesner Hanna Panna.

A nap végére kiderült az is, hogy vasárnap Pigniczki két fináléban is szőnyegre léphet, hiszen azok után, hogy csütörtökön labdával kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé, pénteken megtette ugyanezt szalaggal is.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
Selejtezők
Szalag: 1. Sofia Raffaeli (olasz) 33.800, …8. Pigniczki Fanni 32.000, …13. Wiesner Hanna Panna 31.100 – Pigniczki bejutott a döntőbe 
Buzogány: 1. Kaleyn Bryana (bolgár) 34.600, …11. Pigniczki 32.900, …23. Wiesner 30.200. 
Összetett: 1. Sofia Raffaeli 104.350, …10. Pigniczki 99.900, …16. Wiesner 95.150 – Pigniczki és Wiesner bejutott a döntőbe jutott

 

 

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24
Ezek is érdekelhetik