Csampa Zsolt marad a vívószövetség elnöke

Vágólapra másolva!
2024.05.17. 16:33
null
Csampa Zsolt marad a vívószövetség élén (Fotó: Földi Imre, archív)
Továbbra is Csampa Zsolt irányítja a Magyar Vívószövetséget (MVSZ), miután a szervezet pénteki rendes és egyben tisztújító közgyűlésén újabb négy évre őt választották meg elnöknek.

Az MVSZ-t 12 éve vezető Csampa Zsolt másfél hete jelentette be az elnökségnek, hogy ismét pályázik a posztra. Kihívója nem volt.

A Magyar Sport Házában rendezett közgyűlésen a 161 szavazásra jogosult tagból 131 jelent meg. Az alapszabály értelmében nyílt szavazásra is lehetőség van egy jelölt esetén, ezt a közgyűlés támogatta, majd Csampa Zsoltot egyhangú szavazással megválasztotta.

 

Legfrissebb hírek

„Az olimpián tizennégyen végeztek az első nyolcban valamelyik számban, ez önmagáért beszél”

Egyéb egyéni
2024.12.27. 19:45

Vívás: négy magyar éremmel zárult a budapesti kadét körverseny

Utánpótlássport
2024.10.14. 19:16

Luxemburgi elnök a vívók európai konföderációjának élén, új magyar tag a végrehajtó bizottságban

Egyéb egyéni
2024.09.15. 15:56

Vívás: Bagdány Albert gigamezőnyben nyert az amerikai tőrbajnokságon

Utánpótlássport
2024.07.14. 09:07

Kósa Miklós: Példaképek kellenek, de maradjon meg a személyiség

Utánpótlássport
2024.07.12. 09:10

Vívás: a 13 éves Farsang Lóránt Európában is a legjobbnak bizonyult

Utánpótlássport
2024.07.02. 17:15

Vívás: magyar remeklés az U14-es európai ifjúsági fesztiválon

Utánpótlássport
2024.06.30. 20:19

Vívás: a versenyzés élteti a 17 évesen Eb-ezüstérmes Nagy Blankát

Utánpótlássport
2024.06.28. 17:23
Ezek is érdekelhetik