Asztalitenisz: Kovacsics Imre harcba száll az európai szövetség elnöki posztjáért

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.05.30. 12:18
Az idén 100 éves magyar szövetség elnöke bizakodva és nagy tervekkel vág neki a választásnak (Fotó: Facebook/Magyar Asztalitenisz-szövetség)
A magyar szövetséget nem egészen egy éve irányító Kovacsics Imre bejelentette, hogy elindul az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) elnöki posztjáért. A választásra az október linzi egyéni Európa-bajnokság idején kerül sor.

Nem egészen négy éve, 2020 szeptemberében választották meg az ETTU elnökének az orosz Igor Levityint, ám az orosz-ukrán háború kitörését követően önmaga döntött a felfüggesztéséről, azóta megbízott elnökként a portugál Pedro Miguel Moura irányítja a szervezetet. Miután legutóbb négy évre kapott megbízást az európai szövetség vezető testülete, az ősszel új választásra kerül sor, amelyhez kapcsolódóan a csütörtöki sajtótájékoztatón fontos bejelentést tett Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöke.

„Az idén százéves magyar szövetség részt vett az európai szövetség megalapításában – mondta a MOATSZ vezetője. – Szinte napra pontosan egy éve vagyok a magyar szövetség elnöke, azóta nemcsak a hazai, hanem Európa és a világ asztaliteniszsportjáért is felelősnek érzem magam. Összefogásra van szükség, hogy Európa epizódszereplőből újra főszereplő legyen, mert Európa nélkül nem létezhet erős asztalitenisz a világban, amivel Pekingben jártamkor Liu Kuo-liang, a kínai szövetség hétszeres világbajnok elnöke is egyetértett. Erős európai szövetség azonban nem létezhet erős vezető nélkül. Ezért hivatalosan bejelentem, hogy elindulok az ETTU elnöki posztjáért.”

Az 58 tagállamot felsorakoztató ETTU fénye az elmúlt évtizedekben sokat kopott, a kontinens nemcsak az asztalnál, hanem a sportdiplomáciában sem képes lépést tartani Ázsiával, a fontos szerepek, a fontos döntések többsége jó ideje már Kínában dől el – olyannyira, hogy az elmúlt időszakban sokak véleménye szerint, inkább gittegyletként működött a szervezet. Kovacsics Imre sok más mellett ezen (is) változtatni szeretne, de a sajtótájékoztatón emellett a versenyrendszert, valamint a szponzorok, a képzés, és az együtt gondolkodás hiányát is kritizálta. Elmondása szerint már hetek óta egyeztet a kontinens tagszövetségeinek vezetőivel, amit a következő hónapokban is folytat, sőt az őszi választásig – ami október 17-én a linzi egyéni Európa-bajnokság alatt lesz – felkeresi mind az 58 tagállamot.

A sajtótájékoztatón Gergely Gábor kétszeres világbajnok is szót kért.

„Többször elmondtam már, Kőbányán nevelkedtem, ahol nem sok kitörési lehetőségem volt, elsősorban a sporton és a tanuláson keresztül lehetett eljutni valahová. Hétéves koromtól a KSI-ben pingpongoztam, mellette futballoztam, s amikor dönteni kellett, az asztaliteniszt választottam, amit nem bántam meg. Egészséget, becsületet, kitartást kaptam a sporttól, s most hetvenévesen elmondhatom, újra vállalnám. Az asztalitenisz minden idők legszebb sportja, ha eggyel többször átütöm a labdát, mint az ellenfél, az enyém a pont, nincs más, ami az eredményt befolyásolja, de ehhez rengeteget kell dolgozni. Ahhoz, hogy Európa újra főszereplő legyen ebben a sportágban, összefogásra van szükség, amelynek élére olyan elnök kell, amilyen a magyar szövetséget is vezeti.”

Az olimpiai kvalifikációért még versenyben lévő Póta Georgina – a június 18-i világranglista dönt – az európai játékosok anyagi megbecsülésének a hiányáról beszélt.

„Európába általában csak alacsonyabb besorolású WTT-versenyeket hoznak el. Csak példaként mondom, míg a feeder tornán a győztes ötszáz dollárt kap, ami a szállásköltségre sem elég, aki a Grand Smashen a főtáblára jut, ötezer dollárt nyer, a győztes pénzdíjáról nem is beszélve. Mindenképpen szükség lenne arra, hogy Európában is több rangos versenyt rendezzenek, ehhez azonban valóban összefogásra van szükség.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik