Sznúker-vb: O'Sullivan és Wilson is ott van a nyolc között

Vágólapra másolva!
2024.04.30. 00:44
Ronnie O'Sullivannek Ryan Day sem jelentett akadályt (Fotó: Getty Images)
A hétszeres világbajnok Ronnie O'Sullivan, illetve Kyren Wilson is bejutott a sheffieldi sznúker-világbajnokság negyeddöntőjébe, miután nyerni tudott Ryan Day, valamint Joe O'Connor ellen hétfőn.

 

Négyfrémnyi előnyről (10–6) folytatta Ryan Day elleni összecsapását a Luca Brecel korai búcsújával fő esélyessé avanzsáló Ronnie O'Sullivan. Az angol klasszis a vasárnap látott lendületét hétfőn sem veszítette el, s csak egy frémet engedett a walesinek a továbbiakban, így – az előzetes várakozásoknak megfelelően – nagyobb gond nélkül győzött.

Kyren Wilson is hasonló állásról folytatta Joe O'Connor ellen, de ő még a hétszeres világbajnoknál is simábban nyerte a saját meccsét – egy frémet sem engedett a 30. helyen kiemelt ellenfelének.

Este aztán két egyaránt végletekig kiélezett mérkőzés következett, s mindkettő 9–7-ről folytatódott. 

A korábbi világbajnok Stuart Bingham a délutáni session első frémjét megnyerte ugyan Jack Lisowski ellen, de az angol ezt követően összekapta magát és úgy tűnt, visszajön a meccsbe, hiszen 11–1-re egyenlített. A nagy dráma ennél az asztalnál azonban elmaradt, az utolsó két frémet Bingham nyerte, így 13–11-re a mérkőzés is az övé lett, s készülhet a Ronnie O'Sullivan elleni negyeddöntőre.

A másik esti meccsen a négyszeres világbajnok, John Higgins a vb egyik nagy esélyesének tartott, a világranglistán harmadik Mark Allen ellen rögtön háromfrémes hátrányba került, de után azonnal visszajött a meccsbe és a következő háromban 10–10-re egyenlített. Innen végül Allen vezetésével jutottak el a döntő frémig, ahol aztán Higgins lebrékelte ellenfelét, ráadásul egy nem akármilyen frém végén. Allen már 62–0-ra vezetett a döntő játékban, amikor Higgins léphetett asztalhoz és a maholnap 49 éves skót parádés lökésekkel takarította le az asztalt és végül megnyerte a meccset, így került – Bingham, O' Sullivan és Judd Trump után – negyedik világbajnokként a legjobb nyolc közé.

 

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
Nyolcaddöntő
Joe O’Connor (angol, 30.)–Kyren Wilson (angol, 12.) 6–13
Ryan Day (walesi, 18.)–Ronnie O’Sullivan (angol, 2.) 7–13
John Higgins (skót, 13.)–Mark Allen (északír, 4.) 13–12
Jack Lisowski (angol, 17.)–Stuart Bingham (angol, 29.) 11–13

A MÁSODIK FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)

David Gilbert (angol, 31.)–Robert Milkins (angol, 16.) 13–4
Stephen Maguire (skót, 28.)–Shaun Murphy (angol, 8.) 13–9

Joe O’Connor (angol, 30.)–Kyren Wilson (angol, 12.) 6–13
John Higgins (skót, 13.)–Mark Allen (északír, 4.) 13–12

Judd Trump (angol, 3.)–Tom Ford (angol, 14.) 13–7
Jak Jones (walesi, 44.)–Sze Csia-huj (kínai, 23.) 13–9

Jack Lisowski (angol, 17.)–Stuart Bingham (angol, 29.) 11–13
Ryan Day (walesi, 18.)–Ronnie O'Sullivan (angol, 2.) 7–13

 

Legfrissebb hírek

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39

Murphy 147-es brékkel jutott a Masters döntőjébe – videó

Egyéni
2025.01.19. 00:15

Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.17. 23:57

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05
Ezek is érdekelhetik