Sakk: a 24. helyen végző Terbe Julianna volt a legjobb magyar a női Eb-n

Vágólapra másolva!
2024.04.29. 19:59
Terbe Julianna volt a legeredményesebb magyar (Fotó: EUG)
A hat magyar induló közül Terbe Julianna szerepelt legjobban a Rodoszon hétfőn befejeződő női sakk Európa-bajnokságon: a világossal aratott záró napi sikerével együtt Terbe öt győzelemmel és három döntetlennel, 6.5 ponttal a 24. helyen végzett a 182 fős mezőnyben.

 

Fél ponttal előzte meg az Eb-t a 35. pozícióban befejező 16 éves Gaál Zsókát, aki a hétfői tizedik fordulóban sötéttel remizett – a kontinensviadal honlapja szerint. Ez volt a második döntetlenje öt győzelem mellett.

A 2013-ban Eb-aranyérmes Hoang Thanh Trang ugyancsak hat ponttal (négy győzelem, négy döntetlen) 46., Iván-Gál Hanna 5,5-tel (3, illetve 5) 69., Terbe Zsuzsanna szintén 5,5-tel (3, illetve 5) 73., Szente-Varga Fruzsina pedig 5-tel (4, illetve 2) 97. lett.

Az Eb a szeptemberi, budapesti sakkolimpiára történő felkészülés fontos állomása volt. Az első tíz helyezett szerzett részvételi jogot a jövő évi világkupára.

A 60 ezer euró összdíjazású Eb győztese, a 8,5 pontot gyűjtő azeri Ulvijja Fatalijeva (7, illetve 3) 10 ezer eurót kap.

 

Legfrissebb hírek

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09

Sakk: Rapport 23 lépésben nyert Carlsen ellen a rapid csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.08.02. 19:40

Sakk: hatodik és hetedik hely az U12-es csapat Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.30. 18:10

Sakk: Dudin Gleb a 16., kazah és indiai arany az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2024.06.15. 08:57

Rapport Richárd veretlenül hatodik a taskenti sakktornán

Egyéb egyéni
2024.06.14. 18:52

Sakk: Vajda Szidónia és Kozák Ádám a bajnok

Egyéb egyéni
2024.06.02. 16:32

Áldozat egy vezérért – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.06.01. 23:49

Gledura Benjámin egy partit sem veszített a sakk Sardzsa Openen

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:33
Ezek is érdekelhetik