Tenisz: Bondár Anna nem jutott főtáblára a római tornán

Vágólapra másolva!
2024.05.07. 12:43
NurPhotoBondár Anna (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott főtáblára a római salakpályás tenisztornán.

     

A női világranglistán legjobb magyarként 95. játékos – aki a 16. kiemelt volt a kvalifikációban – kedden a negyedikként rangsorolt amerikai Bernarda Perával (77.) csapott össze. A zárai (Zadar) születésű ellenfél 2022-ben megnyerte a Budapest Grand Prix-t a Római parton, az elődöntőben éppen Bondárt legyőzve.

Második találkozójukon a Hajdúszoboszló SE sportolója a nyitószettben háromszor is elvette Pera adogatását, miközben a sajátját csak egyszer veszítette el, így 41 perc elteltével játszmaelőnybe került. A folytatásban már a rivális akarata érvényesült, aki nagy küzdelemben egyenlített, majd kétszer brékelte Bondárt, aki innen már nem tudott fordítani. A meccs 2 óra 21 percig tartott.

A római viadal főtábláján alanyi jogon ott lesz Marozsán Fábián és Fucsovics Márton.

WTA-TORNA, ROMA
Női egyes. Selejtező, 2. forduló:
Bernarda Pera (amerikai, 4.)-Bondár Anna (16.) 3:6, 6:4, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Carlos Alcarazé a legnagyobb bevétel a teniszezők között

Tenisz
46 perce

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
2025.08.21. 22:27

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
2025.08.21. 19:16

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2025.08.21. 07:12

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.21. 00:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
2025.08.20. 07:09
Ezek is érdekelhetik