Előzze meg idén is a Fogaskerekűt!

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.18. 17:16
null
Április 27-én rendezik meg idén az évek során már hagyománnyá vált, Fogaskerekű elleni versenyt, amelyen gyalog, futva vagy éppen kerékpáron nyílik lehetősége a sportolni, mozogni vágyóknak, hogy leelőzzék a 150 éves piros hegyi vasútat a János Kórház és a „Fogas” felső végállomása között.

 

Egészen pontosan 19 éves hagyomány már, amikor tavasszal Budapest sportszerető lakói együtt mozdulnak, hogy gyorsabbak legyenek a főváros kedvenc járművénél. A Széchenyi-hegyre barátságosan siető piros fogaskerekű vasút pedig minden évben vállalja a kihívást: a legutóbbi alkalmakkor már több száz fősre nőtt tömeg nem csak futva, hanem kerékpárral, gyalogosan, vagy éppen kis kerülővel – egy kényelmes túrával is megpróbálkozhat versenyezni az idén éppen 150. évét ünneplő szerelvénnyel. Ráadásul a kiránduló kategória 2024-ben eddig nem látott tereppel kedveskedik, a korábbi zugligeti indulás helyett, most a Széchenyi-hegyi végállomástól startol el a Budai-hegységben kanyargó 6 kilométeres kör, hogy az eddigiek mellé új pecsételő pontokat találhassanak, akik ezt a kalandot választják.

Ahogy pedig mondani szokták – a kor nem számít: a másfél évszázados Fogaskerekű idén is a szokott tempójában, nagyjából 15 perc alatt teszi majd meg az útját, szóval alaposan fel kell kötnie a nadrágot annak, aki méltó ellenfele szeretne lenni mindenki hegyi vasútjának. Az első hallásra amúgy semmiségnek hangzó, 4 kilométeres, összesen 325 méter szintemelkedésű hegymenet ugyanis nem hétköznapi sétagalopp, ennek ellenére kicsik és nagyok teljesítik közösen a már legendássá vált futamot minden évben, leggyakrabban iskolai vagy családi programként. Viszont kevesen tudják, hogy az egyéni mellett 2, illetve 4 fős váltókban is lehet nevezni, ami egy igazán extrém baráti találkozónak, vagy csapatépítőnek is simán beillik – főleg, hogy a kihívást is vidámabban lehet így venni.

Persze a jókedv minden kategóriában garantált, hiszen amíg a startnál a mosolygós indulásért közös bemelegítéssel szakképzett aerobic oktatók felelnek, addig a célban minden befutót – ha még bírják szusszal – újabb izgalmak, például interaktív sportbemutatók és különböző, az agyat is tornáztató feladatok várják.

A nevezők ráadásul az élmény mellett 2024-es emlékpólóval, befutóéremmel, a helyezettek egyedi díjjal, és pénzjutalommal is gazdagodnak. A verseny időpontja 2024 április 27., szombat, bővebb információ ide kattintva érhető el. 

 

Legfrissebb hírek

Özbas Szofi: Éreztem, hogy a szervezetem már nem sokáig bírja

Egyéb egyéni
2025.02.26. 08:00

Vívás: férfi kardozóink közül csak Rabb Krisztián főtáblás Oránban

Egyéb egyéni
2024.11.07. 16:02

Losonczi Dávid: Tizenhatmillió forinttal nem lennék se több, se kevesebb

Egyéb egyéni
2024.10.05. 07:42

A UIPM elnökségi tagja szerint a lovaglás az öttusa része maradhat a mastersversenyeken

Egyéb egyéni
2024.09.27. 11:55

Párizs 2024: Lin megnyerte a női 57 kilót az ökölvívótornán, két üzbég arany

Párizs 2024
2024.08.10. 23:57

Derby hétvége a Kincsem Parkban: lóverseny és számos program!

Egyéb egyéni
2024.07.05. 16:20

Taroltak a magyarok: ők lettek az egymillió dolláros nemzetközi bokszverseny negyeddöntősei a Hell Boxing Kingsben

Ökölvívás
2024.06.27. 22:10

A magyar 4x400-as váltó szenzációs futással, országos csúccsal döntős az Eb-n

Atlétika
2024.06.11. 12:55
Ezek is érdekelhetik