Vívás: Pusztai és Márton a nyolcaddöntőben búcsúzott St. Niklaasban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 14:27
Pusztai Liza (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Hat női kardozónk vágott neki az utolsó kvalifikációs világkupa-viadal egyéni főtáblás küzdelmeinek szombaton Belgiumban, Pusztai Liza és Márton Anna jutott a legmesszebbre a mieink közül – a nyolcaddöntőig.

Kilenc magyar utazott el a női kardozók belgiumi világkupaversenyére, amely a kvalifikációs időszak utolsó állomása, s amelyen a mieink számára már „csak” a világranglistás helyezés számított – mármint az, hogy azon minél előrébb küzdjék magukat. 

A női kardcsapat két hete Athénban már biztossá tette olimpiai kvótáját, vagyis Párizsban az egyéni viadalon három kardozónk léphet pástra. Hogy ki lesz ez a három versenyző, arról később dönt Gárdos Gábor vezetőedző. 

A kilenc magyarból hat felküzdötte magát a főtáblára St. Niklaasban, s örömteli volt, hogy négyen sikerrel vették az első kanyart. A másodikban aztán megint két magyartól búcsúztunk, a nyolcaddöntőre Márton Anna és Pusztai Liza maradt állva – sajnos a nyolc közé már egyikőjük sem jutott. 

Vasárnap jön a csapatverseny, jelenleg a mieink a kvalifikációs rangsor második helyén állnak, s ezt szeretnék is megőrizni az olimpiáig, hiszen nem mindegy, Párizsban melyik ágra kerül a kétszeres világbajnok gárda. 

VÍVÁS
VILÁGKUPAVERSENY (St. Niklaas)
KARD, NŐK, EGYÉNI
A 32 közé jutásért: Pusztai–Brind’Amour (kanadai) 15:4, Márton–Tartakovsky (amerikai) 15:11, Battai–Kehli (algériai) 15:7, Katona–Mormile (olasz) 15:5, Queroli (francia)–Szűcs 15:9, Balzer (francia)–Spiesz 15:12. A 16 közé jutásért: Pusztai–Martin-Portugues (spanyol) 15:11, Márton–Bakasztova (ukrán) 15:11, Criscio (olasz)–Battai 15:11, Nazlymov (amerikai)–Katona 15:9. Nyolcaddöntő: Ilieva (bolgár)–Pusztai 15:8, Fukusima (japán)–Márton 15:9

 

Legfrissebb hírek

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:51

Vívás: Képesek vagyunk érmet szerezni – Battai Sugár Katinka

Egyéb egyéni
2025.07.24. 07:07

Szilágyi Áron: Figyelek a bokámra, a fájdalomra kevésbé

Egyéb egyéni
2025.07.18. 08:17

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Döntő tus után Eb-negyedik a magyar női kardcsapat Genovában

Egyéb egyéni
2025.06.18. 17:19

Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.17. 13:28
Ezek is érdekelhetik