Tékvandó: Márton Viviana és Józsa Levente is kvótát szerzett Szófiában

Vágólapra másolva!
2024.03.10. 17:24
Márton Viviana is ott lesz Párizsban (Fotó: facebook.com/HungarianTaekwondoFederation)
A nők 67 kilogrammos versenyében szereplő Márton Viviana és a férfiak 68 kilogrammos mezőnyében szereplő Józsa Levente is bejutott a döntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett vasárnap a tékvandósok szófiai kvalifikációs tornáján.

Márton Viviana rögtön egy intésponttal vezetést szerzett a mindent eldöntő meccsen a holland Amy Wink elleni elődöntőben, innen pedig igazi taktikai csata vette kezdetét. A magyar lány a féltávnál talált fejre, majd ütött is egy pontot (5–0). Végül tekintélyt parancsolóan 9–1-re nyerte az első etapot. Tapogatózással kezdődött a második felvonás és sokáig pont nélkül maradtak a felek, aztán viszont Márton „robbantott” és elment hattal. Innen pedig „öröm-tékvandó” kezdődött és nem túlzás, lemosta ellenfelét, s megszerezte Magyarország újabb párizsi olimpiai kvótáját. 

Nem sokkal később aztán megszületett a harmadik magyar kvóta is, miután Józsa Levente is bejutott a döntőbe a 68 kilós férfiak versenyében: a magyar versenyző már az első etapban is nagy fölényben volt, 13–2-re nyerte a menetet, a másodikban pedig számolni is kellett izraeli ellenfelére, aki az utolsó másodperceket fel is adta.

Korábban a 2023-as világranglistáról Salim Omar, a 2021-es tokiói olimpia ötödik helyezettje biztosította részvételét a nyári ötkarikás játékokon, amelyre így három magyar tékvandós biztosította helyét.

TÉKVANDÓ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ, SZÓFIA
NŐK, 67 KG
Elődöntő
Márton Viviana–Amy Wink (holland) 2:0 
FÉRFIAK, 68 KG
Elődöntő
Józsa Levente–Nimrod Krivickij (izraeli) 2:0 

 

Legfrissebb hírek

A tekvandósok elnöke nem biztos benne, hogy idén lesz Kínában vb

Egyéb egyéni
2025.01.02. 21:55

A magyar szövetség még sokáig számít a tekvandós Márton ikrekre

Egyéb egyéni
2024.12.16. 17:35

„Idén meglett az érettségi, a KRESZ és az olimpiai arany" – a Márton ikrek

Párizs 2024
2024.08.10. 14:41

Márton Viviana két menetben győzött a párizsi döntőben, 18 esztendősen olimpiai bajnok tekvandóban!

Párizs 2024
2024.08.09. 21:00

Salim Omar Gergely: Csak magamra koncentrálok!

Párizs 2024
2024.07.19. 09:07

Párizs 2024: bolgár színekben indul a magyar világbajnoknőt búcsúztató tekvondós

Egyéb egyéni
2024.05.04. 13:57

Párizs 2024: nem lesz ott az olimpián a tekvondós Márton Luana

Egyéb egyéni
2024.03.09. 16:26

Párizs 2024: nincs magyar paralimpiai kvóta tékvandóban

Egyéb egyéni
2024.03.08. 19:26
Ezek is érdekelhetik