Négy éve júniusban Márton Zsolt Krisztiánt, az MTK szakosztályvezetőjét választották a Magyar Tekvandó-szövetség új elnökének, aki a 32 év után lemondott Patakfalvy Miklóst váltotta. Akkor talán még az új elöljáró sem gondolta, hogy milyen sikerek jönnek…
„Az előző négy év eredményes volt, ez volt a magyarországi tekvandó aranykora – mondta a Nemzeti Sportnak Márton Zsolt Krisztián. – Világbajnoki cím, olimpiai győzelem, egy rakás Európa-bajnoki arany, Grand Prix-siker. Olyan mennyiségű jó eredményt értek el a sportág versenyzői, ami a párját ritkítja, még a nemzetközi szövetségtől is jöttek folyamatosan a gratulációk. Felraktuk a sportág világtérképére Magyarországot.”
Ezzel nyilván nem is akarunk és nem is lehet vitatkozni, elég, ha csak Márton Viviana párizsi történelmi első aranyára, vagy arra gondolni, hogy Salim Omar Gergely 2022-ben megszerezte hazánk első felnőtt vb-győzelmét és az előző négy kontinensviadalon háromszor állhatott a dobogó tetejére. Az elnök mandátuma közben lejárt, a sportág tisztújító közgyűlést tart szombaton 10 órától a Sportok Házában.
„Huszonöt oldalas tanulmányt, prognózist készítettem, és ez csak vázlat – avatott be minket az előkészületekbe Márton Zsolt Krisztián. – Sokszor eredményekben mérik egy sportág sikerességét, de mi a sportágat szeretnénk fejleszteni, fejlődni, és jó úton járunk, hiszen növekszik a taglétszám, nyitottunk a szabadidősport felé, stabil a tömegbázisunk. Arra számítok, hogy józanul gondolkodó emberek bölcsen döntenek, azok, akik itt élnek a sportban, s átlátják, támogatják a tevékenységünket.”
Egyetlen kihívója lesz a lejárt mandátumú elnöknek, Breznai Ágnes, aki már többször „hadat üzent” a jelenlegi elnökségnek.
„Nehéz cáfolni a kihívómat, mert nem tartalmaz valóságot az, amivel vádol, míg a korábbi támadásokat tételesen megcáfoltuk – mondta Márton Zsolt Krisztián. – Elég homályos, lejáratásra alkalmas vádaskodásokkal szembesültünk, de nem tudjuk, mire kell reagálni, mert azt állítják, nem átlátható a tevékenységünk, de azt nem mondják, miért nem. Nyitottak vagyunk a párbeszédre. A kihívóm kampánycsapata az én megítélésem szerint a tekvandó reputációjának lerombolásán dolgozik.”
A honi szövetség a valaha volt legmagasabb polcra tette fel a magyar tekvandót, amelynek nagy a támogatottsága, elismertsége. Négy éve nem volt ellenjelölt (végül visszalépett), most van, s vannak támogatói is, de meglepetés lenne, ha nem a jelenlegi elnök nyerne.