Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.03.03. 12:26
null
Suhajda Szilárd a Mount Everest csúcstámadása közben lelte halálát tavaly május végén. Többféle vélemény látott napvilágot, egyedül egyvalaki hallgatott a részletekről és magába zárva a legtöményebb fájdalmat, amelyet egy feleség és édesanya el kell, hogy viseljen, nem nyilatkozott senkinek a történtekről, egészen mostanáig. Ő Legindi Tímea, vagyis Suhajda Szilárd felesége. Nem özvegye, s az is kiderül, hogy miért nem az, abból a beszélgetésből, amelyben kendőzetlen őszinteséggel válaszolt a Csisztu Sport Castban a legkeményebb, legfájóbb kérdésekre is. Szombaton már mutattunk egy előzetest az interjúból, amelyet most teljes egészében megnézhetnek.

 

 

A TELJES BESZÉLGETÉS A CSISZTU SPORT CASTBAN ITT MEGNÉZHETŐ:

Ha Szilárdnak sikerül az Everest palack nélküli megmászása, és hazatér, akkor ez egy közös siker lett volna, mindenki magáénak érzi. Viszont így, hogy tragédia lett, mintha így is szeretett volna mindenki egy szeletet magának. Amikor kitettük az utolsó posztot, hogy befejeződött a keresés, onnantól én nem szólaltam meg, de a háttérben azon dolgoztam, hogy ne jelenjen meg még több butaság” – mesélte el Tímea az elmúlt hónapok hallgatásának okát.

Tímea a mentőexpedícióról is elárult egyes titkos részleteket: „Abban a négy napban tele volt a házunk emberekkel. Egyrészt ott voltak a média munkatársai, másrészt elkezdtek jönni a barátaink. Szilárd mellett szocializálódva ők is tudták, hogy baj van, mert nem ért fel aznap a csúcsra. Én nem bánom, hogy ennyi mindenkit beengedtünk. Ennek köszönhető, hogy valaki a vezető hírek között olvasta, hogy baj van, és ez a valaki lett, aki finanszírozta a keresést” – fedte fel a nevét Tímea a műsorban annak a magyar férfinak, aki a szinte egy második Everest expedíciónyi kiadást jelentő teljes költségét finanszírozta a mentőexpedíciónak. Az ő segítsége nélkül nem lettek volna mentőserpák és mentőhelikopteres keresés sem. 

Tímea a keresés fájdalmas sikertelenségéről is beszélt: „Az én teóriám egyszerű: Szilárd ott volt egy nagyon kitett, omlékony helyen, és egyszerűen lecsúszott. És olyan irányba csúszott le, amely nem az útvonal része, ezért sosem fogják megtalálni. Valószínűleg beesett egy hasadékba, és ezért nem látszik helikopterről sem.”

Szóba került az egyik legnehezebb kérdés lelki szempontból, vagyis a lelkiismeret és a felelősség témaköre: „Nem gondolom veszélytelennek a hegymászást, de sokkal veszélyesebbnek sem másnál, ha az ember tudatosan és felkészülten csinálja. Szóval azt gondolom, hogy attól, hogy valakinek családja van, nem szíjazhatod oda a székhez. Szilárd is támogatott engem minden elképzelésemben, száz százalékban a partnerem volt.” 

A legtragikusabb vetülete Suhajda Szilárd halálának az egyedül maradt feleség- és anyaszerep, és az a feladat volt, ahogy közös kisfiukkal közölni kellett a gyászhírt: „Szívbemarkoló pillanat volt, mert ki kellett mondanom, hogy apa meghalt, nem jön haza, ketten leszünk, én fogok vigyázni rád. Közben megfogtam a kezét. Látszott rajta, hogy ő ezt érti. A szája elé kapta a kezét, elsírta magát.”

Suhajda Szilárd egyedül maradt felesége arról is mesél, hogy milyen túlélési taktikát választott, mert hisz abban, hogy feladata van az életben. 

Legindi Tímea (Fotó: Csisztu Sport Cast)

 

 

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15

Három nap és két éjszaka a halálfalban: kőzápor után magyar siker az Eigeren

Csupasport
2023.12.25. 13:04
Ezek is érdekelhetik