Luke Littler kilencnyilast dobott, megnyerte a darts European Tour első állomását – videó

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.10. 23:36
Littler első European Tour-versenyét nyerte (Fotó: Getty Images)
A PDC European Tour első állomását a Belgian Darts Opent az idei világbajnokságon döntőbe jutó Luke Littler nyerte, miután a döntőben egy szoros meccsen 8–7-re felülmúlta a 2018-as világbajnok Rob Crosst.

 

A belgiumi Wiezében rendezték a hétvégén a dartsosok PDC European Tourjának idei első állomását, amelyen természetesen a lehető legerősebb mezőny állt tábla elé. Az induló korábbi világbajnokok közül Raymond van Barneveld az első, Michael Smith és Michael van Gerwen a második, Peter Wright, Gary Anderson a harmadik fordulóban búcsúzott – ahogy a regnáló bajnok Luke Humphries is. A korábbi világbajnokok közül a 2021-es győztes Gerwyn Price az elődöntőig jutott, ott éppen a 2018-as bajnok Rob Cross ejtette ki. Az angol egykori villanyszerelőre a fináléban az idei vb felfedezettje – meg úgy általában a sportág első számú üdvöskéje az elmúlt hónapokban –  a mindössze 17 éves Luke Littler várt.

A döntőben aztán sokáig váltott vezetéssel haladtak a felek, mindketten háromszor vették el a másik kezdését, s a 15 legig tartó mérkőzésen, 5:5-nél Littler kezdőként dobott egy hibátlan leget, azaz kilenc nyílból szállt ki Cross ellen. Littler pályafutása második, tv-kamerák által rögzített tökéletes legjét hozta össze. A hajrában aztán még egy-egy brék után végül döntő legig jutottak a játékosok, s a 15. játékot kezdő Littler végül megnyerte a mérkőzést, s így első PDC European Tour tornáján győzelemmel mutatkozott be.

PDC EUROPEAN TOUR
BELGIAN OPEN, WIEZE
DÖNTŐ
Luke Littler (angol, 103.76)–Rob Cross (angol, 108.00) 8:7 

 

Legfrissebb hírek

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
2025.10.19. 23:35

Kovács Patrik az első magyar induló 17 év után a PDC dartsvilágbajnokságán

Egyéb egyéni
2025.10.18. 20:10

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

A világ legjobb női dartsosa legyőzte Littlert az ifi-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.10.13. 20:40

Luke Littler megnyerte az angol házidöntőt, az első sikerét aratta a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 23:32

Álomdöntő a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 23:50

Littler óriási meccsen nyert Price ellen a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.10. 23:22

Littler és Price is könnyedén jutott a negyeddöntőbe a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.09. 23:46
Ezek is érdekelhetik