Népsport: Deschán Iván száz üveg pezsgőben fogadott – a halálára

A pesti Broadway-nak is hívott Nagymező utca egyik mulatójában történt az eset valamikor 1937 nyarán. Éjfél körül járt az idő, amikor három barátja társaságában egyszer csak felbukkant a frakkot viselő Deschán Iván, a fővárosi társasági élet egyik jellegzetes alakja, nem mellesleg az 1924-es magyar gyorskorcsolyázó-bajnokság összetett győztese. A megjelenésére mindig adó, fess és élénk társasági életet élő 38 esztendős férfi otthonosan elvegyült a nyüzsgő bár színes forgatagában, majd baráti beszélgetésbe kezdett – a visszaemlékezések szerint többek között a hosszú élet titkáról.

Az asztaltársaság tagjai valamennyien egyetértettek abban, hogy legalább százesztendős korukig kívánnak élni, egyedül a külföldi utazásai, angol felesége, pénzügyi befektetései vagy az elért sportsikerei miatt egyaránt irigyelt Deschán csóválta meg szomorúan a fejét. Azt mondta, ő is szeretne sokáig élni, csakhogy neki megjósolták, nem éri meg a negyvenedik életévét sem. 

Több sem kellett a körülötte ülőknek. Egyikük nyomban fogadást ajánlott, mondván, nemhogy Deschán hal meg közülük a legkorábban, hanem éppen ellenkezőleg, mindannyiuk közül neki jut majd a leghosszabb földi lét. „ Amilyen bikaerős ember vagy és amilyen egészséges, kiböjtölsz te valamennyiünket” – idézte később az Esti Kurír. Deschán, mindenki megrökönyödésére, nemhogy lesöpörte volna az asztalról az ajánlatot, állta a fogadást, sőt maga vetette fel, hogy legyen a tét száz üveg pezsgő. „Ha te halsz meg előbb, én fizetek, s addig üljük a halotti tort, amíg elfogy a száz üveg. Ellenkező esetben te fizetsz…” Mindenki csodálkozva figyelte az egyezséget megpecsételő kézszorítást, végtére is milyen fogadás az, amely csak akkor lép érvénybe, ha a két fogadó fél egyike már nincsen életben?

Megválaszolhatatlan kérdés, hogy az 1899. június 2-án Lugoson született Deschán Iván valóban tartott-e a fiatalon bekövetkező haláltól, mindenesetre életével és életmódjával más sem állt távolabb tőle, mint az elmúlás. Főleg a fájóan korai távozás. Húszas éveiben a sport, azon belül is a gyorskorcsolyázás határozta meg a mindennapjait, majd később külföldre, Berlinbe és Londonba költözött, ahol a szórakoztatóiparban próbált szerencsét – filmrendezőként éppúgy kipróbálta magát, mint egy nagy filmgyár producereként. Hazatérését követően Magyarországon is a mozgóképszínház maradt az érdeklődése középpontjában, az egyik Nagymező utcai mozi társtulajdonosa lett. Amikor úgy érezte, nem váltak be a számításai, mert változtatni és valami egészen másba fogni: Heves megyében földbirtokot vásárolt, tyúktartásba kezdett, de földbirtokos gazdálkodóként is megmaradt a társasági élet elegáns és mindig izgalmas, érdekes figurájának.

Azon a végzetes napon, 1937. november 5-én is a birtokára igyekezett. Autója első kereke azonban Nagybátony közelében defektet kapott, a kocsi felborult, Deschán az ütközés következtében megsérült, eltörött a karja. Egy arra haladó autó vette fel és Pásztó községbe vitte, ahol a helyi orvos ellátta és bekötözte a sebesült végtagot, és tetanuszinjekciót is adott a korábbi korcsolyabajnoknak. Vele utazó gazdatisztje azonban nem hagyta ennyiben, autót bérelt, és a fővárosi Szent István Kórházba szállította Deschánt. Okosan tette, mert kiderült, hogy komplikációk léptek fel: sebfertőzést kapott, sokat szenvedett. Családja és az érte aggódók persze úgy gondolták, a fiatal és erős szervezet gyorsan leküzdi a magas lázat és a gyógyulás útjára lép, ám a balesetet követő kilencedik napon újabb nem várt fordulat következett be. Kezelőorvosa megdöbbenve észlelte, hogy ugyan a sebfertőzésnek ekkorra már nem volt tünete, Deschán Iván újból belázasodott, heves fájdalmak gyötrik, és görcsbe szorult testtel fetreng. Nyilvánvalóvá vált, hogy Deschánnál „a legborzalmasabb betegségek egyikének, a tetanuszmérgezésnek, a merev görcsnek szörnyű szimptómái léptek fel”. A rohamok egyre erősödtek. A korcsolyabajnok viszont mit sem sejtett állapota súlyosságáról, mert bár szörnyű kínokat élt át a merevgörcs miatt, azt hitte, s talán azt is remélte, hogy mindez a sebfertőzés következménye. A végzetes napon újabb, az addigiaknál is súlyosabb rohamot kapott. Mentővel a Szent László Kórházba akarták szállítani az ekkor már az életéért rettegő Deschánt, ám a fertőzéstől legyengült szervezete nem bírta ki az utat. 1937. november 15-én elhunyt.

A közvéleményt megdöbbentette és mélyen megérintette Deschán Iván halála. Különösen azért, mert bár a Clostridium tetani nevű baktérium által okozott betegséggel szembeni védőoltást már 1924-ben kifejlesztették, ennek ellenére jó tíz évvel később is a vezető halálokok közé tartozott Magyarországon. Egy, a Deschán-eset kapcsán publikált, a Nemzeti Újságban megjelent cikk szerint 1928 és 1932 között 1477 eset fordult elő hazánkban, a fertőzöttek mintegy ötven százaléka húsz év alatti volt, a halálozási szám megdöbbentően magasnak, 61 százalék fölöttinek bizonyult. Magyarán tíz tetanuszos beteg közül hat nem élte túl a betegséget.

Persze ahhoz még akkoriban még nem telt el elegendő idő, hogy a tetanusz elleni védekezés – hiába a megannyi figyelemfelkeltő plakát, újságcikk és egyéb híradás – elérje a kívánt hatást, csakhogy Deschán minden, az esetéről beszámoló tudósítás szerint közvetlenül a balesetet követően megkapta a szérumot. Hogyan fordulhatott elő mégis, hogy a száz évvel ezelőtt rendezett országos gyorskorcsolya-bajnokság aranyérmese belehalt a fertőzésbe? Ezt boncolgatta a Nemzeti Újság már idézett cikke is, és arra a megállapításra jutott, hogy a még a kellő időben elvégzett tetanusz elleni védőoltás sem véd abszolút biztonsággal a fertőzés kialakulásával szemben.

Mindez persze már inkább az itt maradottaknak nyújthatott segítséget, s hívhatta fel a figyelmet a szemléletváltásra. Deschán Iván tragédiáját nem írhatta felül. Így aztán a november 23-án eltemetett egykori bajnokra is inkább a sportsikerei, mintsem tragikus halála és megrázó szenvedéstörténete miatt emlékeztek. Leginkább az 1924 februári verseny okán, amikor sportpályafutása legjelentősebb sikerét elérve megnyerte az összetett pontversenyt az országos gyorskorcsolya-bajnokságon. Deschán jól kezdte a három távból álló pontversenyt, hiszen az 500 méteres sprintversenyen az első helyen végzett, klubtársa és legnagyobb riválisa, Eötvös Zoltán pedig csupán a hetedik legjobb időt siklotta. 1500 méteren viszont fordult a kocka. A Budapesti Korcsolyázó Egylet későbbi négyszeres bajnok versenyzője, Eötvös teljesítette a leggyorsabban a távot, Dechán viszont a második helyezésével ragadt rá, mint a bélyeg. A korszak talán legizgalmasabb bajnoki csatározását végül az 5000 méter döntötte el. A helyzet világos volt, mint a nap: ha Dechán az első két hely egyikén végez, bajnok, ellenkező esetben Eötvösre és a matematikára is figyelni kell. A nyolc benevezett közül csak hatan álltak rajthoz a kétfokos időben reggel fél nyolckor kezdődő megméretésen, s Deschán végül a második legjobb eredménnyel végzett. Ám ami ennél fontosabb, 10:34.5 perces ideje 19.5 másodperccel jobb lett, mint a távon harmadikként végző, így az összetettben ezüstérmes Eötvös Zoltáné.

A Nemzeti Sport tudósításában kiemelte, „Deschán Iván határozottan megérdemelten nyerte bajnokságát” , hangsúlyozva, hogy a fiatal, mindössze harmadik idényét futó versenyzőnek milyen jót tett, hogy az előző esztendő végén a norvégiai Hamarban tréningezett. Ezt a szokását egyébként 1924 őszén-telén is megtartotta, igaz, ekkor már hosszabb időre rendezkedett be az északi országban, és másik településen, Kristiansandban kötötte fel a korcsolyáit. Hogy jól érezte magát, arról a Nemzeti Sportnak küldött tudósítása is árulkodik: „Fjordok hazája, hideg észak, már-már elfeledett második otthonom: üdvözöllek. Szívesen, sőt ujjongó örömmel jöttem ide vissza, szívesen, mint ember, és ujjongó örömmel, mint versenyző.” Mindez viszont nem jelentett előnyt a következő, 1925-ös összetett országos bajnokságon, amit Deschán minden igyekezete ellenére Eötvös nyert meg.

S hogy mi lett a száz palack pezsgő sorsa? A fogadást kötő barát a halálhírt hallva értesítette a társaság tagjait, hogy „a száz üveg pezsgő árát átutalta a kormányzóné nyomorenyhítő akciójának javára”.