Párizs 2024: száz rendőr kíséri a fáklyaváltót

Vágólapra másolva!
2024.01.22. 19:49
Szigorú biztonsági intézkedésekkel készül a francia rendőrség a párizsi olimpiát felvezető fáklyaváltóra.

 

Gerald Darmanin belügyminiszter hétfőn közölte, hogy az útvonalon végig legalább száz rendőr kíséri majd az ötkarikás lángot egy „biztonsági buborékban”, emellett dróntámadást megelőző döntéseket is hoztak.

„A radikális iszlamisták és a szélsőbaloldali aktivisták is fenyegetést jelentenek, ezért kiemelt figyelemmel követjük a láng útját” – fejtette ki a miniszter hozzátéve, a láng érkezésénél ötezer rendőr lesz jelen Marseille-ben, a párizsi utakon pedig 18 ezer rendfenntartó teljesít majd szolgálatot.

A francia házigazdák a múlt héten választották ki azt a 11 ezer embert, aki szerepet kap az olimpia és paralimpia lángját vivő stafétákban. Több mint százezren jelentkeztek a váltó tagjának, s a lángot hordozók nyolcvan százalékát értesítették, hogy bekerült a kiválasztottak közé. A többiek, köztük neves sportolók és különböző hírességek kilétét csak később fedik fel a meglepetés fenntartása érdekében.

A tizenegyezer emberből, akiknek a fele nő, tízezren vihetik majd az olimpiai lángot, ezren pedig a paralimpiáét. A fáklyahordozók minden korosztályt képviselnek, közéjük minden francia megyéből került be kiválasztott.

A hagyományoknak megfelelően a görögországi Olümpiában fellobbanó olimpiai láng a háromárbócos Belem hajó fedélzetén május 8-án érkezik meg Marseille-be, onnan indul majdnem három hónapos útjára, július 26-ig több mint négyszáz francia települést, és öt tengerentúli régiót – Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et – is érintve, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.

A paralimpia lángja augusztus 25. és 28. között több mint félszáz településen halad át, majd megérkezik a főváros szívében levő térre, a Place de la Concorde-ra, ahol a nyitóceremóniát tartják.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik