Párizs 2024: csaknem 20 ezer katonát mozgósítanak

Vágólapra másolva!
2024.01.17. 15:05
null
Fotó: AFP
Csaknem 20 ezer francia katonát mozgósítanak a párizsi olimpiára, egyik fő feladatuk a játékok előtt az olimpiai láng kísérete lesz.

Az olimpiai lángot április 16-án indítják útjára a görögországi Olümpiából és május 8-án érkezik Marseille-be.

A insidethegames.biz beszámolója szerint a katonák a láng őrzése mellett a július 26-i megnyitóünnepséget fogják felügyelni, amire az olimpiák történetében először kerül sor a stadionon kívül.

Nagyjából hat és fél kilométeres szakaszon, megközelítőleg 160 hajón fognak mintegy tízezer sportolót szállítani a Szajnán, és a kalkulációk szerint a parton hatszázezer ember lesz jelen.

A több ezer katonának tábort állítanak fel Párizs délkeleti részén, és abban az esetben, ha a szervezők nem tudnak a magánbiztonsági cégek által elég embert biztosítani, akkor a hadsereg további csapatokat is tud mozgósítani. Emellett drónokkal, felderítő repülőgépekkel, bombázókkal, valamint légi szállító és utántöltő repülőgépekkel készülnek, utóbbiaknak mesterlövészek és drónelhárító berendezések is lesznek a fedélzetein.

A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28-tól szeptember 8-ig tart a paralimpia.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
20 órája

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik