Los Angeles 2028: távozik a szervezőbizottság vezérigazgatója

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.19. 09:56
null
Carter lemondott (Fotó: Getty Images)
Új szakaszba ért a 2028-as Los Angeles-i olimpia szervezőbizottságának munkája, ezért lemondott Kathy Carter vezérigazgató.

 

Kathy Carter 2018 októberében csatlakozott a bizottsághoz bevételi igazgatóként, majd 2021-ben nevezték ki vezérigazgatónak azzal a céllal, hogy szponzorálási megállapodásokat kössön a vállalatokkal.

„Ahogy az már várható volt, a szervezés a kereskedelmi és tervezési szakaszból átlép a megvalósításba, ezért ideje átadnom a stafétát” – áll Carter közleményében.

Casey Wasserman, a szervezőbizottság elnöke szerint Carter volt stratégiai tervük első szakaszának hajtóereje. Megerősítette, hogy négy évvel a Los Angeles-i játékok előtt biztos alapot hoztak létre, és ideje átlépniük a következő szakaszba, azt azonban még nem árulta el, ki lesz Carter utódja.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
23 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56
Ezek is érdekelhetik