Fair play: Kamuti Jenőt vezetőként is jutalmazták

Vágólapra másolva!
2023.12.08. 08:46
null
Kamuti Jenőt vezetőként is jutalmazták a fair play népszerűsítése terén végzett munkájáért (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István – 2020)
A sportszerű vívópályafutását elismerő UNESCO-díj után csaknem öt évtizeddel vezetőként is jutalmazták Kamuti Jenőt a fair play népszerűsítése terén végzett munkájáért.

 

Kamuti Jenő a Török Olimpiai Bizottság elnökének, Ugur Erdenernek a meghívására Isztambulban járt, hogy a megalapításának 60. évfordulóját idén ünneplő Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökeként részt vegyen az ottani sportszerűségi díjak átadásán.

A magyar sportvezető az ünnepségen beszédet mondott és díjat is átadott, majd a Török Olimpiai Bizottság Érdemrendjével tüntették ki a fair play elfogadtatásáért és népszerűsítéséért végzett munkájáért.

„Óriási meglepetés volt számomra az elismerés, nem számítottam rá, hogy én is a kitüntetettek között leszek, és külön köszöntenek. Nagyon örülök, mert valójában ez a második fair play-díjam. Az elsőt, az UNESCO fair play-díját 1977-ben vívópályafutásomért, vagyis sportolóként kaptam, a mostanit pedig vezetőként vehettem át” – mondta az MTI-nek Kamuti Jenő, aki 2000 óta áll a Nemzetközi Fair Play Bizottság élén.

Legfrissebb hírek

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Ünnepi körítés, díjazottak, Kamuti Jenő átadta a stafétabotot a fair play mozgalom élén

Egyéb egyéni
2025.05.19. 23:20

A MOB fair play bizottsága várja a jelöléseket a 2024-es díjakhoz

Egyéb egyéni
2024.12.05. 22:18

Elismerés: fair play pályázatot hirdetett a MOB a 2023-as évre

Egyéb egyéni
2024.01.10. 13:42

Díjátadó: idén is osztottak fair play elismeréseket

Egyéb egyéni
2023.12.04. 21:37

Fair play: „A kormány javasolni fogja az ENSZ-nek, hogy május 19. legyen a fair play világnapja”

Egyéb egyéni
2023.10.21. 22:53

Fair play-díjátadó: Dunai Antal október 21-én a Várban veheti át elismerését

Egyéb egyéni
2023.10.05. 12:06

Universiade: a fair play bizottság is ott lesz Csengtuban

Egyéb egyéni
2023.07.02. 12:51
Ezek is érdekelhetik