NOB: ellene vannak az oroszországi Baráti Világjátékoknak

Vágólapra másolva!
2023.11.15. 16:15
null
A NOB nem támogatja a Baráti Világjátékokat (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) óva intette a nemzeti olimpiai bizottságokat attól, hogy részt vegyenek az oroszországi Baráti Világjátékokon, mondván, az megsértené az oroszokra vonatkozó szankciós irányelveket.

A NOB álláspontját James MacLeod, a NOB illetékes osztályának igazgatója tette közzé, akinek szavait az insidethegames.biz portál ismertette.

Oroszország 2024 szeptemberében Moszkvában tervezi megrendezni az első nyári Baráti Világjátékokat, melyeket Thomas Bach NOB-elnök korábban „politizált sporteseménynek” minősített. Oleg Maticin orosz sportminiszter válaszában úgy reagált, hogy az esemény nem a NOB ellen irányul.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság március végén azt javasolta, hogy az orosz és fehérorosz sportolók kizárólag semleges státuszban indulhassanak a nemzetközi versenyeken, és csak azok, akik nyilvánosan nem támogatták Oroszország ukrajnai háborúját, nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel, illetve nemzetbiztonsági szervekkel. Ezzel egy időben a NOB megtiltotta Oroszországnak és Fehéroroszországnak, hogy a területükön olimpiai sportágak nemzetközi versenyeit rendezzék meg.

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik