Dopping: a WADA szigorít is, enyhít is a tiltólistán

Vágólapra másolva!
2023.11.07. 13:39
null
Enyhít is és szigorít is a doppinglistán a WADA (Fotó: AFP)
Enyhítést és szigorítást egyaránt tartalmaz a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) új tiltólistája, amely január elsején lép hatályba.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) hírlevele a fontosabb változások között említi, hogy a tramadol is bekerült a narkotikumok, vagyis a kábító fájdalomcsillapítók csoportjába. A WADA által gyűjtött adatok azt jelezték ugyanis, hogy a kábítószernek minősülő hatóanyagot jelentős mértékben használják a versenysportban, elsősorban olyan sportágakban, mint a kerékpár, a rögbi és a labdarúgás.

„A tramadol hatóanyaggal való visszaélés, a fizikai függőség kialakulása, az opiáthasználat miatti zavar és az esetleges túladagolás kockázata világszerte aggodalomra ad okot, ezért számos országban kábítószernek minősítették” – írta a MACS, hozzáfűzve: a tramadolnak ténylegesen van sportteljesítményt javító hatása is, ami még inkább indokolja a tiltólistára való felkerülését.

A nemzeti doppingellenes szervezet levelében kitért rá, hogy Magyarországon ha a sportolónak e gyógyszer használatát írja elő kezelőorvosa, akkor a versenyidőszakban gyógyászati mentességre, úgynevezett TUE-engedélyre van szükség.

A növekedési hormonokról írva a MACS külön felhívta a figyelmet az ibutamorenre mint „sajnálatosan elterjedt, népszerű doppingszerre, mely elsősorban a feketepiacon vagy étrend-kiegészítők formájában kapható, és amelyből Magyarországra is nagyobb szállítmány érkezett az utóbbi időben”.

A könnyítésekre kitérve a MACS közölte, hogy a stimulánsok csoportjába tartozó tramazolin használata januártól már nem tiltott.

„Magyarországon a tramazolin a megfázás elleni Rhinospray Plus orrspray egyik hatóanyaga, mely így a továbbiakban élsportolók számára is szabadon alkalmazható” – olvasható a hírlevélben.

A vérbe és a vér alkotóelemeibe történő beavatkozást illetően hasonlóképpen kikerült a tiltott módszerek közül „a sportolók által plazma vagy plazmaalkotók adása (plazmadonáció) plazmaferezis eljárással, amennyiben azt regisztrált gyűjtőközpontban hajtják végre”. A MACS szerint ez rendkívül fontos változás, tekintettel arra, hogy a Covid-világjárvány ideje alatt használatos plazmadonáció eddig a versenysportolók számára nem engedélyezett módszernek minősült.

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
22 órája

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10
Ezek is érdekelhetik