Sznúker: megint Judd Trump, egy hét után újra tornát nyert

Vágólapra másolva!
2023.10.15. 23:20
null
Trump egy héten belül második tornagőzelmét aratta (Fotó: Getty Images)
Vasárnap rendezték Kínában a Vuhan Open nemzetközi sznúkerverseny döntőjét, amelyet a két angol a 2019-es világbajnok Judd Trump és a 34 éves honfitársánál 10 évvel idősebb Ali Carter között rendeztek meg, s amelyet végül nagy fordulatok után az ifjabb angol nyert meg.

A 10 nyert frémig tartó döntőben az első „ütést” Trump vitte be, amikor 1–1 után zsinórban három játékot nyerve 4–1-re meglépett, ám a délutáni szakasz végére már Carter vezetett 5–4-re.

Az esti etapot aztán Trump az egész döntő legnagyobb brékjével (116) nyitotta, s ezzel meg is alapozott a továbbiakra nézve,zsinórban három frémet is zsebre vágott. A 7–5-ös vezetés után ugyan Carter is nyert egy frémet, de végül Trump magabiztosan hozta kezdéseit – a tornagyőzelmét bebiztosító frémet 102-es brékkel vitte.

A 34 éves angol játékos pályafutása 24. pontszerző tornán aratott győzelme után begyűjtötte a 25-et is, amivel beérte a vonatkozó örökrangsorban 6. helyen álló Mark Williamst.

SZNÚKER
VUHAN OPEN
DÖNTŐ

Judd Trump (angol, 4.)–Ali Carter (angol, 11.) 10–7

Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
7 órája

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
23 órája

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik