Triatlon vb-sorozat: Lehmann Csongor hatodik Pontevedrán

Vágólapra másolva!
2023.09.23. 20:40
null
Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország, archív
A három magyar induló közül Lehmann Csongor érte el a legjobb eredményt a triatlonosok világbajnoki sorozatának idei utolsó versenyén, a spanyolországi Pontevedrán, ahol hatodik lett.

 

A viadal eredményközlő oldala szerint a tiszaújvárosiak világkupa-győztes versenyzője 1:42:54 óra alatt teljesítette a 1.5 kilométer úszásból, 40 kilométer kerékpározásból, majd zárásként 10 kilométer futásból álló távot.

Győzött nagy hajrában a francia Dorian Coninx 1:42:22 órás idővel. Másodikként a német Tim Hellwig ért célba egy másodperccel elmaradva a győztestől, míg a szintén francia Pierre Le Corre harmadik lett.

A hatvanfős mezőny másik két magyar tagja közül a tokiói olimpián hetedik Bicsák Bence 19. lett 1:43:57 órás idővel, Faldum Gábor pedig a 32. pozícióban zárt, ideje 1:45:23 óra volt.

A szombati napon rendezték meg az U23-asok világbajnoki viadalát négy magyarral az 54 fős mezőnyben. A legelőkelőbb helyen, tizedikként Kiss Gergely végzett (1:46:50 óra), Dobi Gergő 20. (1:48:16), Dévay Zsombor 29. (1:49:41), Sinkó-Uribe Ábel pedig 30. (1:50:01 ó) lett.

A vb-sorozat pontevedrai állomásán vasárnap a nők versenyét rendezik 16.45-től, abban a mezőnyben Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli majd Magyarországot.

Legfrissebb hírek

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
4 órája

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00

Dévay Márk és Kropkó Márta volt a legjobb magyar a francia riviérán

Egyéni
2025.08.31. 20:05

Bicsák Bence ezüstérmes a triatlon Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2025.08.31. 19:17

Mindenkit lefutott a belga triatlonos az isztambuli Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.30. 18:01

Triatlon: két kontinens bajnoksága jön Isztambulban a hétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:57

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10
Ezek is érdekelhetik