MOB: Gyulay Zsolt a V4-országok olimpiai bizottságainak vezetőivel egyeztetett

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 14:15
null
Gyulay Zsolt kiemelte, nagyon sok dicséretet kaptunk az atlétikai világbajnokságért (Fotó: Világgazdaság/Kallus György)
A V4-országok olimpiai bizottságainak vezetőivel egyeztetett Pozsonyban Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

 

A MOB honlapja kiemelte, a találkozó során a felek információt cseréltek az országukban működő sportirányítási rendszerről, valamint téma volt a lehetséges együttműködés a nagy sportesemények szervezése kapcsán és a mindennapi sport fontosságára való figyelemfelhívás terén.

„Nagyon sok dicséretet kaptunk az atlétikai világbajnokság sikeres rendezéséért, de a legfontosabb üzenet talán az volt, hogy közösen előrébb juthatunk, az együtt gondolkodás előrébb viheti a mindannyiunk számára fontos ügyet, a sport fejlődését. Ezért megegyeztünk abban, hogy a jövőben gyakrabban szervezünk a mostanihoz hasonló egyeztetést” – mondta Gyulay Zsolt, aki mellett Bényi Szabolcs, a Budapesti Olimpia Bizottság elnöke képviselte a MOB-ot.

A tárgyalások után a nemzeti olimpiai bizottságok képviselői megtekintették a Szlovák Olimpiai és Sportmúzeumot, a V4-országok közül ezen kívül csak Lengyelországnak van hasonló múzeuma.

Legfrissebb hírek

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
10 órája

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19

Olimpia Napja: városligeti sportünnep az öt karika jegyében

Egyéb egyéni
2025.06.23. 14:10

Tömegsport: június 23-án lesz az Olimpia Napja

Egyéb egyéni
2025.05.26. 20:13

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
2025.05.08. 12:35
Ezek is érdekelhetik