Asztalitenisz csapat Eb: a férfiaknál összejött a német–svéd álomdöntő

Vágólapra másolva!
2023.09.16. 21:52
null
A svédek örülhetnek, 2011 után ismét bejutottak az Európa-bajnokság döntőjébe, s hazai pályán szerezhetik meg történetük 15. aranyérmét (Fotó: ETTU)
A portugálokat 3:1-re legyőző németek a nők után a férfiaknál is bejutottak a malmői kontinenstorna döntőjébe, a másik ágon a negyeddöntőben a mieinket nagy csatában verő svédek az elődöntőben 3:1-re múlták felül a franciákat, így a rekordbajnok hazai pályán célozhatja meg története 15. Eb-aranyát.

Folytatja elképesztő sorozatát a német férfi asztalitenisz-válogatott a malmői elődöntőben a portugálokat 3:1-re legyőző alakulat egymás után tizenkettedszer is bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe, ráadásul a 2007 óta megrendezett tizenegy fináléból kilencet megnyert, csak 2014-ben a portugálokkal és 2015-ben az osztrákokkal szemben maradt alul. S még egy mellbevágó tény: a szombati elődöntőben egy meccset megnyerő, most 42 éves Timo Boll már a nagy sorozat első állomásán, a 2007-es belgrádi kontinenstornán is ott volt.

A másik ágon a vendéglátó, s a pénteki negyeddöntőben a mieinket óriási csatában csak minimális különbséggel 3:2-re legyőző svédek a franciákkal csatáztak. A nap slágermeccsén a franciák természetesen az új generáció két csillagát, a Lebrun testvéreket is felvonultatták, a 20 éves Alexis és a 17 esztendős Felix kétségkívül már most a világelithez tartozik, előbbi 17., utóbbi – a fiatalabb... – pedig 15. a világranglistán, szóval volt mire alapozniuk. A svédek a mieink elleni meccshez képest egy helyen változtattak az összeállításon, 2021 egyéni vb-ezüstérmese, Truls Möregärdh és a párosban világbajnok Kristian Karlsson mellett a 2019-es budapesti vb egyéni ezüstérmese, Mattias Falck került be a csapatba – vele biztosan nem gyengültek a svédek. Olyannyira nem, hogy izgalmas, két és fél órás küzdelemben 3:1-re nyertek, ezzel 2011 után újra bejutottak a döntőbe, s a vasárnap 17.30-kor kezdődő németek elleni fináléban, hazai pályán, történetük 15. aranyérméért szállnak harcba.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, MALMÖ
Férfiak
Elődöntő

Németország–Portugália 3:1
Svédország–Franciaország 3:1

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40

Asztalitenisz Grand Smash: András Csaba a selejtező első fordulójában búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.14. 14:10

Elhunyt Jónyer Istvánné Németh Mária

Egyéb egyéni
2025.08.04. 20:17

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.07.31. 15:39

Női asztalitenisz BL: francia, portugál és spanyol ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb csapat
2025.07.20. 20:03

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26
Ezek is érdekelhetik