Öttusa-vb: harcban akar lenni az érmekért a magyar csapat

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 09:34
null
Martinek János szerint a vb-n minden területen éremért akar harcolni a magyar csapat (Fotó: Nemzeti Sport)
Hétfőn kezdődik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság az angliai fürdővárosban, Bathban, a tervek szerint 39 ország 196 versenyzőjével.

 

Senki sem szeretne „befürödni” a szezon legfontosabb megméretésén – a hétfőn induló öttusa-világbajnokság mezőnyét az angol fürdőváros, az ország délnyugati részén fekvő Bath látja vendégül. A világörökség részének számító, a fővárostól 156 kilométerre fekvő település először rendez vb-t, de így sem számít rutintalannak, hiszen két Európa-bajnokságnak is otthont adott 2015-ben és 2019-ben.

A soron következő világversenyen 39 ország 196 sportolója áll rajthoz nemcsak a világbajnoki címért, hanem a 2024-es párizsi indulásért is – az egyéni versenyszámokban mindkét nemnél három kvótát osztanak ki a legjobbaknak. Ha az adott öttusázó korábban már kijutott az ötkarikás játékokra, és így végez dobogós helyen a vb-n, a „gazdátlan” kvótát az olimpiai ranglista alapján osztják ki a kvalifikációs időszak végén, 2024 júniusában.

Fontos kitétel továbbá, hogy minden nemzet két-két versenyzőt indíthat nemenként az olimpián. Gulyás Michelle 7. helye és Bőhm Csaba bronz­érme a krakkói Európai Játékokon jelenleg párizsi részvételt ér. Kína után (amely tizennégy versenyzővel utazik Bathba) Magyarországé a második legnagyobb delegáció tizenhárom sportolóval – egy részük itthon, míg a többiek egyesületi szinten, magaslati helyszínen készültek. Martinek János szövetségi kapitány tájékoztatása szerint mindannyian százszázalékos állapotban érkeznek a versenyekre. „Mindenki egészségesen vág neki a vébének, a Tatán és az Olaszországban tréningezők is” – mondta.

Az előbbi edzőtábort vezénylő Martinek továbbá elárulta, minden a tervek szerint zajlott: „Emellett két pozitívumot tudok kiemelni Tatáról: az egyik a változatos étkezés lehetősége, jól össze lehetett állítani a sportolók igényei szerint, másrészt a pihenés. A tréningek között a versenyzők nem különböző ügyeket intéztek, hanem regenerálódtak, ez nagyon erősíti a minőségi munkát.”

A szövetségi kapitány nem kívánt konkrét elvárásokat megfogalmazni. „Inkább azt mondom, a magyar tradíciókat nézve harcban szeretnénk lenni az érmekért minden területen – egyéniben, csapatban és váltóban is.”

Ha már az érmeknél és Bathnál tartunk: a tizenhárom tagú csapatból nyolcan is ott voltak a 2019-es Eb-n, közülük Bereczki Richárd, Barta Luca és Réti Kamilla őrizheti a legszebb emlékeket: Előbbi Málits Istvánnal férfiváltóban, míg utóbbiak női váltóban szereztek bronzérmet.

A MAGYAR VB-CSAPAT
Férfiak:  Bereczki Richárd, Bőhm Csaba, Demeter Bence, Koleszár Mihály (egyéni), Regős Gergely, Szép Balázs (váltó)
Nők:  Barta Luca, Bauer Blanka, Gulyás Michelle, Guzi Blanka (egyéni), Alekszejev Tamara, Réti Kamilla (váltó)
Vegyes váltó: Szép Balázs, Simon Sarolta

A PROGRAM
Augusztus 21.: női váltó, körvívás; férfi váltó, körvívás
Augusztus 22.:  női váltó, döntő; férfiváltó, döntő
Augusztus 23.:  nők, egyéni, kvalifikáció, A-, B-, C-csoport
Augusztus 24.:  férfiak, egyéni, kvalifikáció, A-, B-, C-csoport; nők, egyéni, körvívás   
Augusztus 25.:  nők, egyéni, elődöntő, A-, B-csoport; férfiak, egyéni, körvívás
Augusztus 26.:  férfiak, egyéni, körvívás.
Augusztus 27.:  nők, egyéni, döntő; férfiak, egyéni döntő
Augusztus 28.:  vegyes váltó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik