Csupasport: tovább is bírta volna a backyard ultrát, de kidőltek mellőle

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.08.08. 19:25
null
Győrffy András nagyot futott (Fotó: Csupasport)
Címkék
Győrffy András huszonöt órán keresztül futott, és megnyerte a Happy Horses Backyard Ultrát, ám az előzetesen kitűzött negyven körös célját nem tudta teljesíteni.


– Az volt a célja, hogy negyven órát legyen a pályán, és a kétszázhatvannyolc megtett kilométerrel bekerüljön a backyard válogatott keretébe. Nem önön múlt, hogy nem sikerült, ugyanis nem volt olyan futó, aki hasonlóan kitartó lett volna.
– A verseny közben döbbentem rá, hogy nincs olyan, aki jönne tovább velem – mondta Győrffy András, aki huszonöt pályán töltött órával megnyerte a Happy Horses Backyard Ultrát. – Annyira a saját célom foglalkoztatott, hogy más dolgokra nem fecséreltem az időt. Verseny közben kérdezték tőlem, hogy szerintem van-e, aki eljön legalább a harminckilencedik körig, és ekkor jöttem rá, hogy bizony itt probléma lesz. Ám volt egy olyan pont, amikor még bíztam benne, hogy eljön velem valaki. Elkörözgettem volna magányosan is, de sajnos a backyardban ez nem lehetséges...

– Csalódott?
– Részben igen. Remek volt a felkészülésem, az időjárás, a logisztika és a frissítés is. Tovább akartunk maradni. A pályát is jól befutottam már, készen voltam legalább negyven órát kint lenni. Sajnos rajtam kívülálló okok miatt nem értem el a célom. De a győzelemnek természetesen nagyon örülök.

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
9 órája

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik