Augusztus 20.: Gyulay Zsolt állami kitüntetést vehetett át

Vágólapra másolva!
2023.08.18. 14:50
null
Gyulay Zsolt (Fotó: Török Attila)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az államalapítás napja alkalmából tartott ünnepségen kitüntetéseket adott át pénteken, Budapesten. A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét vehette át Gyulay Zsolt István olimpiai aranyérmes és világbajnok kajakozó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Gulyás Gergely a díjazottakat méltatva felidézte, Széchenyi István szerint „hazát nem alkot holt föld, hanem élő ember”, így akik a kultúrában dolgoznak, tudományt művelnek, művészként alkotnak, tanítanak, nevelnek, gyógyítanak, kiemelkedő sporteredményt érnek el, közösséget építenek, vagy a közszolgálatban dolgoznak, együtt, ezt az országot szolgálják és részesei „annak a nemzedékről nemzedékre megújuló szövetségnek, amely magyarként megőriz bennünket”. Úgy vélte, az államiság 1023. születésnapjának ünneplésekor jó okunk van köszönetet mondani a kiemelkedő teljesítményekért azoknak, akik hosszú évek munkájával szolgálták szűkebb vagy tágabb közösségüket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik