Szeretetfürdő – Csinta Samu publicisztikája

Azt tartják, a Tusványosra mindenki hazaérkezik, hiszen – ahogy Toró T. Tibor, az egyik alapító atya fogalmazott – az egy szabad tábor szabad területe. Az előadások után jókat lehet sétálni, kirándulni a környező hegyekben, a 650 méteren fekvő, kitűnő klímájú kisvárosban igazából csak arra kell vigyázni, hogy a medve ne kerüljön a szelfiképekre. A 2022-es népszámlálás során ott „talált” 1372 állandó lakos 93 százaléka magyar, így magyarellenességgel legfeljebb a tábor témafelvetései között találkozhatnak az odalátogatók. Ott azonban rendszeresen, hiszen ezzel a kérdéskörrel minimum a medvehelyzethez hasonló komolysággal kell foglalkozni.

De nemcsak e két téma és felvetés tekinthető az idén a 32. „kiadásához” érkező Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – azaz a Tusványos – örök értékének. Mint például a szokásos szerdai nyitó előadás egyik kezdőmondata, amellyel Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a rendezvény egyik – másik – alapító atyja gratulál azoknak, akiknek sikerült idejében felébredniük az előző esti, nulladik napi buli után. A rutinos táborozók ilyenkor udvariasan mosolyognak, holott igencsak meg kellene becsülni a mindenkori realitásokból táplálkozó poént, hiszen ha ez egyszer elmarad, onnantól kezdve bármi szörnyűség elképzelhető. E mellé igyekszik felzárkózni a sport köré tömörülő előadások többnapos tömbje. Bár leginkább immár a saját maga által magasra helyezett léc átugrása okozhat gondot, tekintve, hogy a sportbeszélgetések iránt megnyilvánuló érdeklődést csak a magyar miniszterelnök szokásos táborzáró expozéja – népszerű nevén az Orbán-koncert – múlja felül. Nem számítva persze az esti, szelepnyitogató zenés-táncos együttléteket.

Generációk óta nem tapasztalt problémákkal küszködő világban találkozik mától a Kárpát-medencei magyarság többezres „kivonata”. A haladó hagyományok szellemében a Tusványos megnyitóján asztalhoz ülők mindig szükségét érzik megmagyarázni az éppen aktuális kiadás jelmondatát. Ami persze nem mindig magyarázható hitelt érdemlően, hiszen egy szlogennél sokkal fontosabb a megjegyezhetősége, azonosító jellege. Nem baj persze, ha sikerül a bravúr, de összességében nem reális cél négy tömény nap terveit egyetlen rövid mondatba foglalni. Az ideit – A béke ideje – végképp nem kell(ene) magyarázni, hiszen felbolydult világunknak talán nincs is olyan szegmense, amely mentesülne a lehangoló aktualitások hullámverésétől. Ami a sportot sem kíméli, és most éppen azon küzd a többség, hogy a sportot minél kevésbé sújtsák a háború járulékos kárai. Minél kevesebb arra érdemesülő versenyző szoruljon ki a párizsi olimpiáról, minél kevesebb generáció szenvedje el azokat a traumákat, amelyeket a hetvenes-nyolcvanas évek hidegháborúja idézett elő.

A Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport által szervezett Buzánszky Jenő Sportterasz idei programja a sportban és a sport által érvényesíthető nemzetpolitikai célok értékelése és értelmezése, valamint sztárok felvonultatása között igyekszik egyensúlyozni. Az első témát olyan történelmi fajsúlyú fejlemények éltetik, mint például a külhoni magyar identitású klubok tömeges kilépése az európai színtérre, ennek körülményeiről hallhatjuk például beszélni a Székelyföldtől a Csallóközig és Bácskáig terjedő régióban tevékenykedő klubvezetőket. Az egyes országokban lévő konkrét körülményegyüttesben dolgozók életében ugyanis csak a siker ténye értelmezhető egyazon kategóriában, az odavezető út egészen más „domborzati” viszonyok közepette kanyarog. És bár a sepsiszentgyörgyi Diószegi László, a topolyai Zsemberi János más fórumokon is rendszeresen kicseréli tapasztalatait, igencsak gondolatébresztő felvetések születhetnek a tusványosi sátorban. Amelyek kicsiszolása aztán nyugodtabb és „akadémikusabb” körülmények között történhet meg, de a Tusványos amúgy is arról híres, hogy egy sereg nemzetpolitikai reformgondolat itt hangzott el első alkalommal.

A sikerek árnyékában talán arról is könnyebben és nyíltabban lehet beszélni, hogy hol és milyen irányba tart a külhoni magyar tehetségek azonosítása, rendszerbe állítása. Ez a szegmens ugyanis egyszerre meghatározó a magyar közösségek helyben maradása, illetve a magyar versenysport utánpótlásának biztosítása tekintetében, és mint ilyen, túlzás nélkül a legfontosabb jövőképző tényezők közé sorolható. Az akadémiai rendszerek hatékonyságának vizsgálata amúgy is folyamatosan aktuális feladat, hiszen időről időre a legjobban működő gépezetet is teszterre kell állítani.

E folyamat hatásos szereplői lehetnek azok a külhoni magyar sportvezetők is, akik a saját országukban valamely terület élén álltak-állnak. A vonulat legrangosabb szereplője a közelmúltig Románia sportminiszteri tisztségét betöltő Novák Károly Eduárd ugyan most már csak a tapasztalatairól, emlékeiről és talán utólagos megvilágosodásairól tud beszámolni, de talán éppen a hivatali titoktartás kötelezettségének lazulása nyomán oszthat meg velünk olyan konyhatitkokat, amelyeknek létéről korábban legfeljebb sejtéseink lehettek. A Román Jégkorongszövetség elnökévé megválasztott, ennek ellenére a korábbi kurzus és annak háttérországa által még mindig megkérdőjelezett Nagy Attila viszont egy Romániában erőteljesen megosztott, de vitathatatlanul magyar identitású sportág jelenét és jövőjét tervezi. A szerb labdarúgás második emberévé avan­zsáló Zsemberi János egy másik forró futballközeg belső viszonyairól beszélhet – miközben valamennyi külhoni sportvezető prioritáslistájának élén kell maradnia a magyar közösségek érdekérvényesítése.

Aki netán máris fárasztónak érzi e kérdések töménységét, készülhet a sporttémájú filmekkel, a közelmúlt és a jelen magyar sportsztárjaival, edzőegyéniségeivel találkozásokra. Valamint arra, hogy a Tusványoson olyan rövidnadrágos emberek sétálnak majd szembe velük, akiket többnyire csak munka közben, a pálya szélén gesztikulálva, „meghalva és feltámadva” szoktak látni. Legyen hát kézügyben telefon szelfizésre, írószerszám autogrambegyűjtésre. Aki pedig az augusztusi programját tervezi, netán bakancslistája egyik pontja kipipálásának – mondjuk egy nagy világversenyen való részvételnek – keresi a módját, a Tusványoson első kézből szerezheti be a legfrissebb információkat Magyarország története küszöbön álló legnagyobb sporteseményének előkészületeiről. Afelől sincs kétségem, hogy az augusztus 19-én kezdődő atlétikai világbajnokság szervezői a részvételt megkönnyítő meglepetésekkel is kirukkolnak majd.

A külvilág dübörgő kerekeinek csattogása persze a tábor napjaiban sem halkul, de jó ideje már az olimpiák idejére sem szünetel a fegyvercsörgés. Az újabb kihívásokra felkészüléshez azonban mindig jól jön egy-egy rendhagyó, emberközeli feltöltődési alkalom. Erdélyi ismerőseim közül nem egy tavaly óta készül az idei Tusványosra, hiszen Marco Rossi vagy a Lőrincz testvérek közvetlensége tudatosította benne, hogy a sportot többnyire nem megközelíthetetlen gladiátorok űzik, hanem hús-vér emberek, akik esetenként poénkodni, de még sírni is tudnak. Az idei Buzánszky-sátor kínálata azt is újfent igazolhatja, hogy a magyarság egyik leghatékonyabb önbecsülés-növelő eszköze változatlanul a sport. És még valami, ami garantálható az idei tábor egyik legvonzóbb célpontjának ígérkező helyszínén: az a szeretetfürdő, amelyben sporthéroszaink rendre megmártózhatnak külhoni fellépéseik során. Amely a hasonló, összetartozást, közös nemzettudatot üzenő és erősítő események környékén pezseg.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!