Emlékverseny: Orsós Sztálvira a kiemelésért, az 57 kilósok a címeres mezért versengenek

Vágólapra másolva!
2023.07.11. 09:40
null
Orsós Sztálvira a kiemelésért versenyez (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A háromszoros Európa-bajnok Orsós Sztálvira a kiemelésért, míg az 57 kilósok a címeres mezért versengenek a csütörtökön kezdődő budapesti birkózó Polyák Imre-Varga János-emlékversenyen, amely a nemzetközi szövetség utolsó rangsorolója a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.    


A női küzdelmekre pénteken és szombaton kerül sor, az első napon pedig a világranglista kilencedik helyén álló, háromszoros Európa-bajnok Orsós az 53 kilósok között lép szőnyegre. A 30 éves birkózó az elmúlt hetekben kisebb betegséggel küzdött, ezért szerényen nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a hétvégi viadalról.

„Fontos állomás lesz a kvalifikációs világbajnokság előtt, szeretnék a legjobb tudásom szerint birkózni. Ez egy nemzetközi rangsorverseny, és szerintem a súlycsoportom legjobb tíz versenyzője itt lesz” – mondta Orsós, majd hozzátette: jelenleg a belgrádi világbajnokságra koncentrál, amelyen szeretne kvótát szerezni a jövő évi párizsi játékokra. A vb-n a világranglista első nyolc helyezettjét kiemelik, így leghamarabb csak a negyeddöntőben mérkőzhetnek meg egymással.

Az 57 kilósok között négyen versengenek a címeres mezért, ebből ketten indulnak ebben a kategóriában: az U23-as Eb-győztes és felnőttben Eb-bronzérmes Galambos Ramóna és az U23-asok között szintén kontinensbajnok Szél Anna. Utóbbi elárulta, hogy az ötkarikás játékokat megelőző évben egyre nagyobb az érdeklődés az olimpiai kategóriák iránt, és egyre sűrűbb a mezőny, az előnevezés alapján pedig 27-en indulnak a súlycsoportjában.

„Nyilván nem ismerek közülük mindenkit, de akiket igen, azokra próbálok odafigyelni és taktikailag is felkészülni ellenük” – mondta a négyszeres magyar bajnok orosházi sportoló.

A tavaly Eb-bronzérmes Dollák Tamara vállsérülése miatt kénytelen kihagyni a viadalt, a negyedik érdekelt, az idei Eb-n 55 kilogrammban ezüstérmes Bognár Erika pedig a nevezés alapján egyelőre maradt az eggyel lejjebbi kategóriánál, így ők legközelebb a két hét múlva Varsóban sorra kerülő Poland Openen szállhatnak harcba a válogatottságért.

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik