Birkózás: csütörtökön kezdődik a budapesti UWW-rangsorverseny

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.12. 12:15
null
Szabadfogású birkózóink a Tatán rendezett nemzetközi edzőtáborban készültek a rangsorversenyre (Fotó: MBSZ)
Július 13-án, csütörtökön fél 11-től a BOK-csarnokban hét szabadfogású súlycsoport (57, 65, 74, 86, 92, 97 és 125 kg) küzdelmével megkezdődik a nemzetközi szövetség (UWW) rangsorversenye, amely legendáink, a Nemzet Sportolói, Polyák Imre és Varga János nevét viseli – áll a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hírlevelében.

 

Mint ismert, világbajnoki szintű és nagyságú mezőny jött össze, hiszen ez az utolsó viadal a szeptemberi belgrádi olimpiai kvalifikációs vb előtt, amelyen az ottani kiemelés szempontjából fontos világranglistás pontokat lehet szerezni. Ezért főképp a szakáganként hat-hat ötkarikás súlycsoportban indulnak sokan.

Az első napon már olimpiai bajnokokat is láthatunk, az egyaránt amerikai Kyle Snydert (97 kg) és Gable Stevesont (125 kg), a magyar színeket pedig nyolcan képviselik a rajtnál: az Eb-győztes, kétszeres vb-bronzérmes Muszukajev Iszmail (65 kg, Ferencváros), Kuramagomedov Murad (74 kg, Tatabánya), Vida Csaba (86 kg, Kecskeméti TE), Püspöki Patrik (86 kg, Baja), Juhász Balázs (92 kg, Kecskeméti TE), Végh Richárd (97 kg, Érd), az Eb-2. és -3. Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg, Csepel TC), valamint a szintén Eb-2. és -3. Ligeti Dániel (125 kg, Haladás). Szabadfogású birkózóink hazai környezetben, nemzetközi edzőtáborban készültek a megméretésre. Mint ismert, Muszukajev Iszmail betegség miatt kihagyta az áprilisi zágrábi Európa-bajnokságot, az ob-n két súlycsoporttal feljebb indult, úgyhogy gyakorlatilag most „rázódik vissza” eredeti kategóriájába.

A program szerint délelőtt fél tizenegytől délután háromig zajlanak a selejtezők és a vigaszági mérkőzések,öttől este fél kilencig pediga helyosztók és az eredményhirdetések. Pénteken a 61, 70 és 79 kilós szabadfogásúak mellett jönnek az 50, 53, 57, 62 és 68 kilogrammos hölgyek, szombaton a női 55, 59, 65, 72 és 76 kg mellett a kötöttfogású 55, 60, 63 kilósok csatáznak, 16-án, vasárnap pedig hét kötöttfogású kategória (67, 72, 77, 82, 87, 97, 130 kg) zárja a sort a BOK-csarnokban. A belépés ingyenes, nagy szeretettel várják az érdeklődőket, szurkolókat. A sajtó munkatársainak a nemzetközi szövetség honlapján, az akkreditációs rendszeren keresztül (https://athena.uww.org/press/post) kell regisztrálniuk.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik