Vívás: Kun Anna ötödik lett a plovdivi Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2023.06.17. 15:37
null
Kun Anna volt a legsikeresebb női párbajtőrözőnk egyéniben a plovdivi Eb-n (Fotó: Dömötör Csaba)
Kun Anna jutott a legtovább szombaton a plovdivi Európa-bajnokságon a magyar női párbajtőrözőink közül: Plásztán Attila tanítványa aranytussal kapott ki a negyeddöntőben.

 

A csoportmérkőzések nem jelentettek akadályt párbajtőrözőinknek, Büki Lili, Kun Anna, Muhari Eszter és Tóth Jázmin számára a plovdivi kontinensviadal második napján, aztán azonban szépen sorban elbúcsúztak a mieink.

Elsőként Büki kapott ki, majd Muhari szenvedett vereséget, a 16 között elköszönt Tóth is, Kun Anna azonban állta a sarat – jelenlegi legjobbunk jó ideje érmekkel zárja a nagy versenyeket, és ehhez Bulgáriában is nagyon közel állt: remekül kezdte a francia Auriane Mallo-Breton elleni negyeddöntőt (3:0), aztán azonban egyre szorosabbá vált az asszó, míg végül aranytus döntött a négy közé jutásról.

Ezt sajnos nem Kun Anna szúrta, így az Eb-n nem állhatott dobogóra a tataiak vívója – akárcsak pénteken a férfi párbajtőrözők között Andrásfi Tibor, Kun is az ötödik helyen végzett.

VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, PLOVDIV
Párbajtőr. Nők. A csoportmérkőzéseken: Kun 6 /0, Büki 4/1, Muhari 4/1, Tóth J. 3/3. A 32 közé jutásért: Muhari–Favre (svájci) 15:12, Tóth J.–Predescu (román) 15:14, Vandingenen (belga)–Büki 13:12. A 16 közé jutásért: Kun–Szpasz (grúz) 15:10, Tóth J.–Brunner (svájci) 15:10, Vitalis (francia)–Muhari 15:11. Nyolcaddöntő: Kun–Vitalis 15:14, Kreiger (svájci)–Tóth J. 10:9. Negyeddöntő: Mallo-Breton (francia)–Kun 13:12. Döntő: Louis Marie (francia)–Navarria (olasz) 15:8. Végeredmény. Eb: Alexandra Louis Marie (Franciaország), 2. Mara Navarria (Olaszország), 3. Auriane Mallo Breton (Franciaország) és Nelli Differt (Észtország), ...5. Kun Anna (Magyarország), ...14. Tóth Jázmin (Magyarország), ...24. Muhari Eszter (Magyarország), ...33. Büki Lili (Magyarország)

Legfrissebb hírek

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
2025.06.21. 08:21

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
2025.06.19. 19:13

Vívó Eb: az 5–8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 15:23

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
2025.06.17. 21:43

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2025.06.17. 19:48

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.15. 18:43
Ezek is érdekelhetik