Lóverseny: felfüggesztik az idényt az egyik legismertebb amerikai pályán

Vágólapra másolva!
2023.06.03. 20:40
null
Egy ideig nem rendeznek lóversenyeket a Churchill Downson (Fotó: Getty Images)
Címkék
Felfüggesztik a lóversenyeket az Egyesült Államok egyik legismertebb pályáján, miután a Kentucky Derbynek is otthont adó Churchill Downson az elmúlt időszakban tucatnyi versenyló pusztult el – jelentette be a pálya üzemeltetője.

 

A Kentucky állambeli létesítményegyüttesben bő egy hónap alatt 12 versenyló pusztult el futam közben vagy az istállókban.

Bill Carstanjen vezérigazgató közleménye szerint ugyan az esetek okai között eddig nem tudtak megállapítani kapcsolatot, az elővigyázatosság azt kívánja, hogy félbeszakítsák a versenypályán a tavaszi szezont a jövő héttől, és a futamokat egy közeli pályára, Ellis Parkba vigyék át. A mostani hétvégére tervezett versenyeket még a tervek szerint megrendezik Churchill Downson.

A közlemény szerint mindenre kiterjedő vizsgálatot rendeltek el annak érdekében, hogy javíthassák a versenypálya felületét, a biztonsági előírásokat és az üzemeltetési eljárások egészét.

A halálesetek a Kentucky Derby versenyhétvégét megelőző héten kezdődtek április végén, a legutóbbi tragédia múlt szombaton történt, miután egy tapasztaltnak számító ló, Kimberly Dream, amely 61. versenyét futotta, felbukott és sérülései miatt el kellett altatni. Egy nappal korábban egy másik ló szintén verseny közben sérült meg, amiből nem tudott felkelni.

Legfrissebb hírek

A favorit Géza nyerte meg a 102. Galopp Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2024.07.07. 19:31

Derby hétvége a Kincsem Parkban: lóverseny és számos program!

Egyéb egyéni
2024.07.05. 16:20

Több mint 2000 tulajdonos és 88 éves idomár – rendkívüli ló nyerte meg a legutóbbi Preakness Stakest

Egyéb egyéni
2024.05.22. 19:44

Szorosabb és izgalmasabb versenyeket ígér az idei Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2024.04.09. 14:32

Derby-győzelemről álmodik Suták Csenge, Magyarország legeredményesebb női zsokéja

Egyéb egyéni
2023.09.21. 11:13

NBA: Nikola Jokics kiszurkolta saját lova győzelmét – videó

Amerikai sportok
2023.08.16. 14:02

Budapesti Derby-láz – a háromnapos Derby és Divat Fesztivál képekben

Egyéb egyéni
2023.07.08. 15:54

Lósport: Amore Boy nyerte meg a 101. Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2023.07.02. 22:06
Ezek is érdekelhetik