EJ, szumó: ezüstöt nyertek a férfiak csapatversenyben

Vágólapra másolva!
2023.06.26. 16:13
null
Szilágyi Erik lett a viadal legjobb férfi versenyzője (Fotó: Instagram/Szilágyi Erik)
Ezüstérmet szereztek a magyar szumósok a férfiak csapatversenyében a lengyelországi Európai Játékokon, ahol az egyik bemutató sportág képviselőiként szerepeltek.

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a Kluczében zajló szumóversenyen a Végh Artúr, Molnár Tamás, Laczkó Benedek és Szilágyi Erik összeállítású négyes a georgiai és a német válogatottat legyőzve jutott döntőbe, ahol alulmaradt az ukrán csapattal szemben.

A viadal zárónapján Szilágyi Erik kapta a legjobb férfi versenyzőnek járó díjat, miután a csapatverseny első körében legyőzte a nehézsúlyú bajnokot.

„Dariusz Rozum, az Európai Szumó Szövetség elnöke bejelentette, hogy a sportág életében ez egy újabb mérföldkő volt. Bemutatkozhatott az Európai Játékokon és jó esély van arra, hogy a következő kontinentális multisportversenyen teljes jogú tagsággal bírjon” – mondta Ancsin László, a hazai szövetség elnöke, aki egyben az európai szövetség alelnöke is.

Szombaton a mindössze 16 éves Baljer Kitti 60 kilóban, míg Laczkó Benedek a 100 kilósok között nyert bronzérmet. Berta Mike, Buzás Patrik, Szilágyi Erik, Molnár Tamás, Rónáné Kalmár Piroska és Végh Artúr egyaránt ötödik helyen zárt.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

Szigetszentmiklóson rendezik meg az idei szumó Eb-t

Egyéb egyéni
2025.02.12. 18:18

Két ötödik helyet szerzett a magyar válogatott a szumó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.09.09. 09:22

Szumó: tizenöt magyar érem az utánpótlás Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.26. 20:01

Negyvenkilenc magyar a görögországi szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:37

Elhunyt Akebono, a szumó hawaii óriása

Egyéb egyéni
2024.04.11. 14:27

Szőnyegen és agyagon ír sporttörténelmet – Elekes Enikő, a szumó első magyar női világbajnoka

Egyéb egyéni
2023.11.07. 16:32

Küzdősportok Világjátéka: Buzás bronzérmes a szumósok között

Egyéb egyéni
2023.10.22. 00:22

Szumó-vb: Elekes Enikő megszerezte az első női aranyérmünket

Egyéb egyéni
2023.10.08. 12:21
Ezek is érdekelhetik