EJ, ökölvívás: Veres Roland lecsúszott a kvótáról

PATAI GERGELY (NOWY TARG)PATAI GERGELY (NOWY TARG)
Vágólapra másolva!
2023.06.28. 20:55
null
Veres Roland lengyelországi kalandja a legjobb nyolc között ért véget (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Az első menetben állcsúcson találta a svéd Nebil Mahmud Ibrahim az 57 kilogrammban versenyző Veres Rolandot, aki elveszítette negyeddöntőjét, és nem jutott olimpiai kvótához az Európai Játékokon.

 

Jól indult a szerdai versenynap ökölvívóinknak Nowy Targban, hiszen Hámori Luca (66 kg) és Kovács Richárd (63.5 kg) is megnyerte negyeddöntőjét, így olimpiai kvótát szerzett. A délutáni és az esti program közötti szünetben több küldöttség is kiadós sétára indult a városban, az 57 kilogrammos Veres Roland azonban már a svéd Nebil Mahmud Ibrahim elleni mérkőzésre koncentrált.

Sajnos nem tartott sokáig az összecsapás, Ibrahim az első menetben állcsúcson találtaa magyar öklözőt, aki a hirtelen ütéstől földre került, és bár felállt, miközben rászámoltak, döntő fölénnyel a rivális nyerte meg a mérkőzést. A kick-boxban ötszörös világbajnok, ökölvívásban Eb-bronzérmes Veresnek így a negyeddöntőben véget ért az Európai Játékok.

Két versenyzőnk azonban még folytatja a küzdelmeket, Hámori Luca és Kovács Richárd az olimpiai kvótaszerzés után a minél fényesebb éremért lép szorítóba Nowy Targban.

ÖKÖLVÍVÁS
FÉRFIAK
Negyeddöntő. 51 kg:
Serra (olasz)–Bernáth Attila p. gy. (5:0).57 kg:Ibrahim (svéd)–Veres Roland d. f. gy. az 1. m-ben.63.5 kg:Kovács Richárd–Szendrik (szerb) p. gy. (5:0)
NŐK
Negyeddöntő. 66 kg:
Hámori Luca–Beeloo (holland) p. gy. (5:0)

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52
Ezek is érdekelhetik