Öttusa-vk: öt magyar induló lesz Ankarában a döntőben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.24. 14:41
null
Guzi Blanka is indul (Fotó: Árvai Károly, archív)
Öt magyar versenyző indul az öttusázók jövő heti világkupa-döntőjében, melyen a női és a férfi győztes olimpiai kvótát szerez.

 

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) szerdán hozta nyilvánosságra a 36-36 fős listát. Ezen magyar részről Guzi Blanka és Bauer Blanka, illetve Bőhm Csaba, Szép Balázs és Koleszár Mihály szerepel. A fináléba a négy vk-állomáson – Kairóban, Ankarában, Budapesten és Szófiában – elért eredmények alapján lehetett részvételi jogot szerezni, de egy nemzetből nemenként legfeljebb három versenyző indulhat.

Ott lehetne a mezőnyben a Kairóban arany-, Budapesten ezüstérmes Gulyás Michelle is, már csak azért is, mert ő a legelőkelőbben rangsorolt magyar a vk-ranglistán, de – amint azt Martinek János szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta – államvizsgázik, így nem vállalta a részvételt. Az ő helyén indulhatott volna Réti Kamilla, aki azonban inkább az Európa-bajnokságra készül, az ezután meghívott Barta Luca pedig, aki szintén az első 36 között zárt a vk-összesítésben, hajlítóizom-húzódás miatt nem utazik.

A törökországi vk-finálé jövő szerdán kezdődik, a két döntőt szombaton rendezik, vasárnap pedig a 12 kvalifikált ország vegyes váltójának versenyére kerül sor, melyben szintén ott lesznek a magyarok.

„Szép Balázs és Bauer Blanka indul ebben a versenyben” – jelezte a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
7 órája

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
2025.08.18. 08:29

Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

Egyéb egyéni
2025.08.14. 19:10

Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

Egyéb egyéni
2025.08.11. 11:26

Eszes Noémi: Egyedülálló, ami a magyar öttusában történik

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:03

Öttusa: a kenyérdagasztással is megküzdött, de öt hete teljes erőbedobással edz a vb-címvédő Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.08.08. 12:11

Kezdődik a török labdarúgó-bajnokság három magyarral; Vályi Vanda 25 évesen a rutint képviseli

E-újság
2025.08.07. 23:33

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
2025.08.03. 14:17
Ezek is érdekelhetik