Magyar sport napja: A sport szeretete 150 év alatt sem változott – Schmidt Ádám

Vágólapra másolva!
2023.05.06. 14:31
null
Schmidt Ádám szerint a magyarok mindennapjainak részévé akarják tenni a sportot (Fotók: Földi Imre)
„Sok minden történt csaknem 150 év alatt, de a sport szeretete Magyarországon azóta sem változott” – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára a Magyar Athletikai Club (MAC) Szabadság téri emlékművénél a magyar sport napja alkalmából  tartott, koszorúzással egybekötött megemlékező ünnepségen szombaton Budapesten.

 

Schmidt Ádám felidézte, hogy 1875. május 6-án a Magyar Athletikai Club ezen a helyen rendezte meg a kontinens első szabadtéri atlétikai versenyét.

Az államtitkár kiemelte: ez történelmi tett volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy sok jeles sporteredmény dátuma közül épp ezen a napon ünnepeljük a magyar sportot.

„A MAC-nál bonyolították le a első hazai vízipóló-mérkőzést, ők rendezték itthon az első nemzetközi vívóversenyt, az első országos asztalitenisz-viadalt, részt vettek a judo hazai meghonosításában is. Az első újkori olimpia első versenyszámában az első futamban az ő atlétájuk kapta az egyes rajtszámot” – sorolta az államtitkár.

A sportállamtitkár elmondta: kinevezésekor azt a célt tűzték ki, hogy Magyarország ne csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is legyen. „Ha nemzeti hittanná nem is, de a magyarok mindennapjainak részévé akarjuk tenni a sportot. Ezért nyitnak ma ki a sportegyesületek az érdeklődők előtt, hogy bárki bemehessen hozzájuk és kedvet kaphasson a mindennapos testmozgáshoz” – emelte ki.

A Szabadság téri emlékműnél koszorúztak a magyar sport napja alkalmából
A Szabadság téri emlékműnél koszorúztak a magyar sport napja alkalmából

Az államtitkár szerint a magyarok sok mindenről gondolkodhatnak eltérően, de „szívünk együtt dobbant, amikor Egerszegi Krisztina ráfordult Barcelonában az utolsó ötven méterre, vagy, amikor Tokióban Szilágyi Áron nyakába került az újabb aranyérem”.

Schmidt Ádám mindenkinek azt kívánta, hogy tegye élete részévé a mindennapos testmozgást és ezzel váljon a magyar sportcsalád tagjává, „mert így a testünkkel együtt a lelkünket is ápoljuk, mindez rég volt ennyire fontos, mint napjaikban”.

Az ünnepségen szintén felszólalt Deutsch Tamás, a Magyar Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, akinek sportminisztersége idején nyilvánították május hatodikát a magyar sport napjává.

„A sport nemzeti büszkeségünket erősíti és nekünk van mire büszkék lennünk” – mondta a Fidesz EP-képviselője.

Deutsch Tamás is beszédet mondott az ünnepségen
Deutsch Tamás is beszédet mondott az ünnepségen

Kállay Kristóf, a sportegyesület elnöke elmondta, hogy a MAC ma a Budapest-bajnokság második osztályában szereplő labdarúgó szakosztálya 125 évvel ezelőtt alakult, és negyedszázadon keresztül élte fénykorát. Megemlékezett a magyar vívók legendás olasz mesteréről, Italo Santelliről is, aki szintén dolgozott a klubnál.

Az ünnepi megemlékezés végén sportiskolás diákok sporthoz köthető költeményeket szavaltak el, Schmidt Ádám, Deutsch Tamás és Balogh-Madár Emese, Belváros-Lipótváros alpolgármestere pedig megkoszorúzták Magyarország első sportegyesületének 2000-ben, alapításának 125. évfordulóján emelt emlékművét.

Legfrissebb hírek

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
2025.10.22. 15:02

Bob Bowmantől és Per Johanssontól is inspirálódhatnak a magyar edzők

Egyéb egyéni
2025.10.22. 14:30

Schmidt Ádám: Hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 13:40

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Schmidt Ádám: Közelebb visszük a fiatalokhoz a rendszeres sportolás lehetőségét

Egyéb egyéni
2025.10.10. 18:00

Menczer Tamás: Aki ma sportol, különösen gyerekként, az behozhatatlan előnybe kerül

Úszás
2025.10.09. 20:54

Két új kültéri röplabdapályát adtak át Szegeden

Egyéb egyéni
2025.10.08. 18:35

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48
Ezek is érdekelhetik