Vívás: három férfi kardozónk a szöuli GP-viadal főtábláján

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 08:10
null
Iliász Nikolász főtáblára jutott Szöulban (Fotó: Földi Imre)
Négy férfi kardozónk lépett pástra a szöuli Grand Prix-viadal csütörtöki selejtezőjében, a napot csak Iliász Nikolász zárta sikerrel.

 

A kardozók szöuli Grand Prix-versenyével megkezdődött a vívók olimpiai kvalifikációs időszaka – más kérdés, hogy ebben a fegyvernemben nem nagyon szeretnénk az egyéni viadalokra fókuszálni (a GP-ken nem rendeznek csapatversenyt), hiszen mind a férfiaknál, mind a nőknél a csapatkvóta megszerzése a cél.

Ettől persze még fontosak a GP-viadalok, így ez az első kvalifikációs verseny is Szöulban, amely csütörtökön a férfiak selejtezőjével kezdődött.

Két kiemeltünk, Szatmári András és Szilágyi Áron pihenhetett az első napon, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Iliász Nikolász és Rabb Krisztián azonban pástra lépett – sajnos a csoportasszók és az egyeneses kieséses szakasz után csak Iliász mosolyoghatott, így szombaton három magyar köthet be a 64 között Szöulban a férfiak között.

A nők selejtezőjét pénteken rendezik, a mieink közül Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár Katinka, Szűcs Luca és Katona Renáta fog pengét.

GRAND PRIX-VERSENY, SZÖUL
FÉRFI KARD, EGYÉNI
A csoportmérkőzéseken:
Szatmári András, Szilágyi Áron (kiemeltek), Gémesi Csanád 5/1, Iliász Nikolász 5/1, Decsi Tamás 3/3, Rabb Krisztián 3/3.
A 96 közé jutásért: Streets (japán)–Decsi T. 15:8, Al-Samlan (kuvaiti)–Rabb 15:12.
A 64 közé jutásért: Iliász–Hivatasi (japán) 15:13, Jahodka (ukrán)–Gémesi Cs. 15:11

Legfrissebb hírek

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57

Rabb Krisztián: Néha még fogom a fejem

Egyéb egyéni
2025.06.26. 10:17

Nemcsik Zsolt: Nálunk jobban senki sem várja el az aranyérmet a férfi kardcsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.18. 16:30

Iliász Nikolász: Bárkit képes vagyok legyőzni

Egyéb egyéni
2025.06.12. 09:04

Vívó Eb: a férfi párbajtőrt leszámítva megvan a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.02. 20:17

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00
Ezek is érdekelhetik