Sznúker-vb: Ronnie O'Sullivan kínai ellenféllel kezd – sorsolás

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 12:29
null
Ronnie O’Sullivan a nyolcadik vb-címére hajt (Fotó: Getty Images)
Kisorsolták a szombaton kezdődő sheffieldi sznúker-világbajnokság első fordulójának párosítását. A címvédő Ronnie O'Sullivan a kínai Pang Csün-hszü ellen kezd.


A 16 kiemelt játékos helye a világranglista alapján már adott volt, hozzájuk csatlakozott a szerdán véget ért selejtező 16 továbbjutója. Ebben egyébként a 16 éves Révész Bulcsú is indulhatott, miután megnyerte az U18-as Európa-bajnokságot, és bár remekül játszott, már az első körben kiesett a jóval esélyesebb Jamie O'Neill ellen.

A hagyományoknak megfelelően már az első napon asztalhoz áll a címvédő, a nyolcadik vb-elsőségére hajtó Ronnie O’Sullivan, és szombaton eldől, hogy az angol klasszis továbbjut-e a következő körbe a kínai Pang Csün-hszü ellen.

Nem lesz könnyű a négyszeres világbajnok Mark Selbynek Matthew Selt ellen, és John Higgins első csatája sem lesz sétamenet David Grace-szel szemben. A kínai Ting Csün-huj (Ding Junhui) és az iráni Hosszein Vafaei összecsapása is szoros küzdelmet ígér.

A vb-t az Eurosport közvetíti Magyarországon.

SZNÚKER-VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
AZ 1. FORDULÓ SORSOLÁSA (ágrajz szerint)

Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Pang Csün-hszü (kínai)
Ting Csün-huj (kínai, 16.)–Hosszein Vafaei (iráni)

Luca Brecel (belga, 9.)–Ricky Walden (angol)
Mark Williams (walesi, 8.)–Jimmy Robertson (angol)

Judd Trump (angol, 5.)–Anthony McGill (skót)
Jack Lisowski (angol, 12.)–Noppon Saengkham (thaiföldi)

Robert Milkins (angol, 13.)–Joe Perry (angol)
Shaun Murphy (angol, 4.)–Sze Csia-huj (kínai)

Mark Allen (északír, 3.)–Fan Cseng-ji (kínai)
Stuart Bingham (angol, 14.)–David Gilbert (angol)

Ali Carter (angol, 11.)–Jak Jones (walesi)
Neil Robertson (ausztrál, 6.)–Vu Ji-cö (kínai)

Kyren Wilson (angol, 7.)–Ryan Day (walesi)
John Higgins (skót, 10.)–David Grace (angol)

Gary Wilson (angol, 15.)–Elliot Slessor (angol)
Mark Selby (angol, 2.)–Matthew Selt (angol)
Az első fordulóban a mérkőzések az egyik fél 10. nyert frémjéig tartanak.

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA NAPI BONTÁSBAN)
Április 15., szombat
11.00

Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Pang Csün-hszü (kínai)
Stuart Bingham (angol, 14.)–David Gilbert (angol)

15.30
Luca Brecel (belga, 9.)–Ricky Walden (angol)
Neil Robertson (ausztrál, 6.)–Vu Ji-cö (kínai)

20.00
Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Pang Csün-hszü (kínai)
Ali Carter (angol, 11.)–Jak Jones (walesi)

Április 16., vasárnap
11.00

Ting Csün-huj (kínai, 16.)–Hosszein Vafaei (iráni)
Stuart Bingham (angol, 14.)–David Gilbert (angol)

15.30
Mark Williams (walesi, 8.)–Jimmy Robertson (angol)
Neil Robertson (ausztrál, 6.)–Vu Ji-cö (kínai)

20.00
Luca Brecel (belga, 9.)–Ricky Walden (angol)
Ali Carter (angol, 11.)–Jak Jones (walesi)

Április 17. hétfő
11.00

Ting Csün-huj (kínai, 16.)–Hosszein Vafaei (iráni)
Mark Allen (északír, 3.)–Fan Cseng-ji (kínai)

15.30
Mark Williams (walesi, 8.)–Jimmy Robertson (angol)
John Higgins (skót, 10.)–David Grace (angol)

20.00
Robert Milkins (angol, 13.)–Joe Perry (angol)
Mark Allen (északír, 3.)–Fan Cseng-ji (kínai)

Április 18., kedd
11.00

Jack Lisowski (angol, 12.)–Noppon Saengkham (thaiföldi)
Gary Wilson (angol, 15.)–Elliot Slessor (angol)

15.30
Judd Trump (angol, 5.)–Anthony McGill (skót)
John Higgins (skót, 10.)–David Grace (angol)

20.00
Robert Milkins (angol, 13.)–Joe Perry (angol)
Gary Wilson (angol, 15.)–Elliot Slessor (angol)

Április 19., szerda
10.00

Jack Lisowski (angol, 12.)–Noppon Saengkham (thaiföldi)
Kyren Wilson (angol, 7.)–Ryan Day (walesi)

15.30
Judd Trump (angol, 5.)–Anthony McGill (skót)
Mark Selby (angol, 2.)–Matthew Selt (angol)

20.00
Shaun Murphy (angol, 4.)–Sze Csia-huj (kínai)
Kyren Wilson (angol, 7.)–Ryan Day (walesi)

Április 20., csütörtök
10.30
Robert Milkins (angol, 13.)–Joe Perry (angol)
14.00

Mark Selby (angol, 2.)–Matthew Selt (angol)
Egy 2. fordulós meccs

20.00
Két 2. fordulós meccs

Legfrissebb hírek

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39

Murphy 147-es brékkel jutott a Masters döntőjébe – videó

Egyéni
2025.01.19. 00:15

Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.17. 23:57

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05
Ezek is érdekelhetik