Öttusa-vk: Demeter Bence hetedik lett Ankarában

Vágólapra másolva!
2023.04.15. 18:07
null
Demeter Bence (Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap, archív)
Demeter Bence a hetedik helyen végzett az öttusázók idei világkupa-sorozatának második állomásán, Ankarában.

A 18-as döntőben további két magyar szerepelt: a tavaly Európa-bajnok Bereczki Richárd 10., Koleszár Mihály pedig 14. lett.

A verseny szerdán kezdődött a selejtezővel, a 82 fős mezőny három csoportban küzdött, a továbbjutást mind a négy magyar indulónak összejött. Ezt követte a csütörtöki körvívás, melyben Demeter 23 győzelmet aratott és 12 ellenfelétől kapott ki. Koleszár 18/17-tel, Bereczki 17/18-cal, a februári budapesti fedett pályás nyílt magyar bajnokságon győztes Gáll András pedig 12/23-mal zárt. Az eredményt továbbvitték a pénteki elődöntőbe, ahol két 18 fős csoportban zajlott a verseny, és az első kilenc-kilenc hely ért finálét. A magyarok közül Demeternek, Koleszárnak és Bereczkinek sikerült fináléba kerülnie.

A szombati döntőt a körvívás eredményével Demeter a második, Koleszár a 14., Bereczki a 16. helyről kezdte meg. Demeter a lovaglásban a lehetséges 300-ból 279 pontot szerzett, majd a bónuszvívásban addigi teljesítményéhez kettőt tett hozzá. A 200 méteres úszásban 2:05.49 perccel a 12. időt érte el, és a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak a hetedik helyről vágott neki. Ezt a pozícióját meg is őrizte 10:36.40 perccel, ami a tizedik legjobb kombinált számos eredmény volt.

Bereczki a 11., Koleszár a 16. helyről kezdte a zárószámot, melyben mindketten előre tudtak lépni.
Korábban a női versenyben egy magyar döntős volt: Réti Kamilla 17. lett.

ÖTTUSA VILÁGKUPAVERSENY, ANKARA
FÉRFIAK

1. Mohanad Saban (egyiptomi) 1527 pont
2. Dzsun Vung Te (dél-koreai) 1510
3. Ahmed Elgendi (egyiptomi) 1500
…7. Demeter Bence 1485
…10. Bereczki Richárd 1474
…14. Koleszár Mihály 1450

Legfrissebb hírek

Koleszár címet védett, Guzi először aranyérmes az öttusa-ob-n

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:11

Öttusa ob: Szép Balázs zárta az élen a körvívást a pénteki nyitányon

Egyéb egyéni
2025.05.23. 17:54

Belák János: Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.05.13. 17:43

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
2025.05.11. 14:05

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:21

Öttusa-vk: három magyar döntős a nőknél Pazardzsikban; Özyüksel olyat produkált, amit korábban senki

Egyéb egyéni
2025.05.09. 16:27

Négy magyar elődöntős a férfiaknál az öttusa-vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:05
Ezek is érdekelhetik