Torna: megvan a magyar férfi csapat az Európa-bajnokságra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.23. 12:18
null
Vecsernyés Dávid egyéniben indul (Fotó: Dömötör Csaba)
Mészáros Krisztofer, Molnár Botond, Kiss Balázs, Bátori Szabolcs és Balázs Krisztián alkotja a magyar férficsapatot, egyéni versenyzőként pedig Vecsernyés Dávid is indul a tornászok április 11-én kezdődő törökországi Európa-bajnokságán.

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása alapján az itthon maradó tartalék Kovács Márton. Mivel a szabályok lehetőséget adnak rá, egy egyéni versenyző is indulhat a csapaton kívül, így Vecsernyés az előzetes tervek szerint lólengésben és nyújtón szerepel majd.

A válogatott jövő hétfőtől az április 8-i indulásig Tatán készül, ahol folyamatos szólításokra és a versenyszituációk imitálására is sor kerül. A sorsolás alapján már azt is lehet tudni, hogy Mészárosék az utolsó, harmadik csoportban mutatkoznak majd be az Eb-n, és nyújtón kezdenek.

„A csapat összeállt, a világbajnokságon szerepelt együttesből most ketten is hiányoznak, Kardos Botond és Tomcsányi Benedek. Előbbi ujjsérülése miatt, míg Tomcsányi a hétvégi országos szerbajnokságon rosszul érkezett egy ugrásból és kedden porccal műtötték a térdét. Remélem, mindketten felépülnek az őszi vb-ig" - mondta Kovács István, a férfiak szövetségi kapitánya.
Az Eb-t április 11. és 16. között rendezik Antalyában.

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38
Ezek is érdekelhetik