Sportlövészet: Major Veronika Eb-döntős, kvótáért lőhet Tallinnban

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 13:05
null
Major Veronika az olimpiai kvótáért lőhet (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Az utolsó lövés döntött a nyolc közé jutásról női légpisztolyban a sportlövők 10 méteres Európa-bajnokságán, Major Veronika a hetedik helyen jutott be az esti fináléba, amelyben az érmek mellett olimpiai kvótákért zajlik a küzdelem.

Otthon érezhetik magukat a magyar sportlövők a tallinni Unibet Arénában, amely kísértetiesen hasonlít a Főnix Arénára – nem véletlenül, a debreceni csarnok 2002-ben az észt létesítmény mintájára épült. A korántsem ideális fényviszonyok hatása az eredményeken is érződött, ám ezen kívül jó körülmények fogadták a 10 méteres Európa-bajnokságra érkezőket – az oroszokon és a fehéroroszokon kívül a teljes európai elit lőállásba lép a háromnapos kontinensviadal során, amelyen az egyéni számokban két-két párizsi kvótát is kiosztanak. Pénteken a légpisztolyosoké a főszerep, elsőként a nők alapversenyére került sor, amelyet kora délután a férfiaké követ.

A hölgyek 59 tagú mezőnyében három magyar sportlövő, Csonka Zsófia, Jákó Miriam és Major Veronika küzdött a nyolcas döntőbe jutásért, a negyedik indulónk, Sike Renáta a szabályok értelmében csak ranglistapontokért versenyezhetett. A mindössze 19 éves Jákó ragyogóan kezdett, az első öt lövése egyaránt tízes volt, amivel az élő ranglistán rögtön az élre ugrott, ám a folytatásban egymás után öt kilences következett, majd a második sorozatban egy nyolcas is becsúszott. Major teljesítménye ugyanakkor folyamatosan javult, a gyengébb kezdés után sorra jöttek a tízesek, fél távnál pedig, amikor két sorozat között kisebb szünetet tartott, már a harmadik helyen állt. A rutinos Csonka a többieknél lassabb ritmusban, ugyanakkor kiegyensúlyozottan lőtt, a harmadik és a negyedik sorozat neki is nagyon jól sikerült, mindkettőben 97 kört ért el.

A lőállások szokatlan elhelyezése miatt az emeleti karéjon kardióedzést kellett végezni ahhoz, hogy ne maradjunk le az izgalmakról, ugyanis Major Veronikának és Csonka Zsófiának egyaránt jó esélye volt a döntőbe kerülésre. Az első nyolc helyen állók sokat hibáztak – az olimpiai bajnok ukrán Olena Kosztevics 92 körös hatodik sorozata miatt csúszott le a döntőről –, Major azonban utolsóra belső tízest lőtt, így a hozzá hasonlóan 573 körrel záró francia Camille Jedrzejewskit és az olasz Sara Constantinót is megelőzte. A keszthelyiek kiválósága hetedikként jutott be a fináléba, amelyről a 12. Csonka Zsófia egyetlen körrel maradt le, míg Jákó Miriam a 22., Sike Renáta a 24. helyen végzett.

A magyar idő szerint 17 órakor kezdődő döntőben két olimpiai kvótát osztanak ki, de a mezőnyből négyen már megszerezték az indulási jogot.

10 MÉTERES SPORTLÖVŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, TALLINN

Nők. Légpisztoly. Alapverseny.1. Klaudia Bres (Lengyelország) 579 kör, …7. Major Veronika 573, …12. Csonka Zsófia 572, …22. Jákó Miriam 565, …24. Sike Renáta (ranglistapontokért) 565

Legfrissebb hírek

Keczeli Zoltán: A tanítványok boldogsága motivál

Utánpótlássport
2025.02.21. 18:24

Dénes Eszter a döntőt célozza meg az Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.17. 07:26

Sílövő-vb: Johannes Thingnes Bö a 22. aranyérmét szerezte meg

Téli sportok
2025.02.16. 17:56

Légfegyveres Eb: tizennyolc magyar szerepel Eszéken

Egyéb egyéni
2025.02.04. 18:46

Péni István és Dénes Eszter nyert a légfegyveres Budapest-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.01. 15:17

Fábián Sára Ráhel és Pálfi Gábor nyerte a sportlövők idei első válogatóját

Egyéb egyéni
2025.01.04. 16:46

Pekler Zalán: Fokozatosan szeretnék visszajutni a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:32

Id. Péni István bekerült a nemzetközi szövetség futócélbizottságába

Egyéb egyéni
2024.12.05. 13:09
Ezek is érdekelhetik