Évforduló: 175 kilométer futás a Magyar Honvédség alapításának emlékére

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2023.03.07. 17:39
Április 7-én lesz 175. éve, hogy Mészáros Lázárt hadügyminiszterré nevezték ki, és létrejött a Magyar Honvédség. Ennek örömére a testület izgalmas kihívást hívott életre februárban, a fenti időpontig maximum négyfős csapatokban le kell futni 175 kilométert azoknak, akik belevágnak az erőpróbába.
Fotó: Árvai Károly – a képre kattintva galéria nyílik
Fotó: Árvai Károly – a képre kattintva galéria nyílik

A távot az egri vízilabdázók a vízben úszva, a győri légvédelmisek ergométeres evezéssel teljesítik, míg mások lóháton abszolválják. A kihíváshoz kapcsolódóan kedd reggel sajtótájékoztatót hívtak össze a Margitszigetre, ahol a vállalkozó kedvűek (legtöbben jelenlegi vagy korábbi sportolók, illetve a honvédség kötelékébe tartozó katonák, egyéb munkatársak) lefuthatták a több mint öt kilométeres szigetkört – a tempót Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy diktálták, akik beszédet is mondtak az esemény előtt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, fontos, hogy legszebb nemzeti kincsünk, a haderő fejlesztése mellett sikerüljön megértetni a fiatalokkal, miért teszik jól, ha katonának állnak.

A közösségi futás előtti bemelegítést Demeter Bence öttusázó vezényelte le, a mezőnyben több tucat honvédos sportoló mellett a 175 kilométeres kihívást egyedül teljesítő Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt, Baji Balázst, az NSÜ sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettesét, továbbá a korábbi férfi vízilabda szövetségi kapitányt, a jelenleg szintén az NSÜ-nél dolgozó Märcz Tamást is felfedezhettük, aki saját bevallása szerint jobb napjain három szigetkört is vállal reggelente. Szökésbe nem bonyolódott, de a mezőnnyel együtt a Nemzeti Sport munkatársa is célba ért.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Mindenhol fel kell hívni az emberek figyelmét a sport fontosságára

Egyéb egyéni
2025.07.21. 18:42

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Schmidt Ádám is részt vett a Testnevelési Egyetem diplomaosztóján

Egyéb egyéni
2025.07.05. 12:58

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Olimpia Napja: városligeti sportünnep az öt karika jegyében

Egyéb egyéni
2025.06.23. 14:10

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47
Ezek is érdekelhetik