Öttusa: Gulyás Michelle nyert a női fedett pályás idénynyitón

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.19. 14:50
Gulyás Michelle győzött a nők versenyében a Peridot fedett pályás nyílt magyar bajnokságon, az öttusázók hagyományos idénynyitóján.  
Gulyás Michelle (Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Gulyás Michelle (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Nagy fölénnyel aratott rajt-cél győzelmet Gulyás Michelle a Peridot-kupa női döntőjének zárószámában, a laser runon, amelyen amellett, hogy bírta az iramot, lövészetben is alig hibázott, nem volt kérdés, hogy a szezonnyitó nemzetközi verseny aranyérme a nyakába kerül. Így értelemszerűen az országos bajnokságot is megnyerte, hiszen a két évvel ezelőtti gyakorlathoz hasonlóan idén ismét ez a megméretés adta a nemzeti bajnokság eredményét is. Már az elődöntős körvívás remekül sikerült a tavaly itthon és külföldön egyaránt az Év öttusázójának választott versenyzőnek, a lovaglásban közel hibátlanul teljesített. Saját bevallása szerint inkább a fizikai számain volt érezhető, hogy még nincs csúcsformában, de a mezőnyhöz képest ebből semmi nem látszott.

Férfi versenyzőink közül a körvívás Gáll Andrásnak, Marosi Ádámnak és Tamás Józsefnek sikerült jól, a lovaglásban viszont alig hibáztak a mieink. Kellemes meglepetés volt Gáll András hibátlan köre, akinek egyelőre nincs meg a szükséges lovas minősítése ahhoz, hogy elinduljon a világkupa-sorozatban, vasárnapi teljesítménye után hétfő reggel ismét várja őt Martinek János, a férfiválogatott szövetségi kapitánya, hogy ugyanezen a pályán másik lóval menjen végig ismét, hiszen kétszer kell szintidőn belül teljesítenie ahhoz, hogy megfeleljen a nemzetközi szövetség normájának. A kitűnő lovaglás után az úszás sem okozott gondot a húszéves versenyzőnek, és a laser runt is megnyerte, mögötte a legjobb magyar a kevésbé acélos körvívás után remekül „kombizó” Szép Balázs lett.

PERIDOT NYÍLT FEDETT PÁLYÁS MAGYAR BAJNOKSÁG, BOK-CSARNOK
Férfiak: 1. Gáll András 1550, 2. Bories (francia) 1523, 3. Uibel (német) 1519, 4. Szép Balázs 1515, ...6. Koleszár Mihály 1505, 7. Bőhm Csaba 1504, 8. Tamás József 1501, ...10. Marosi Ádám 1492, ...14. Viczián Bence 1468. Nők: 1. Gulyás Michelle 1438 pont, 2. Bryson (brit) 1430, 3. Iszmail (egyiptomi) 1413 ...5. Réti Kamilla 1388, ...7. Bauer Blanka 1384, 8. Barta Luca 1383, ...10. Simon Sarolta 1373, 11. Alekszejev Tamara 1369, ...13. Dobronyi Dorina 1060

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik