Asztalitenisz Ek: a Budaörs előnnyel várja a hazai visszavágót

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.18. 20:16
null
Az olaszországi mérkőzés után a budaörsiek mosolyogva várják a hazai visszavágót (balról): Fazekas Mária, Póta Georgina, Dari Helga (FOTÓ: BUDAÖRSI SC)
A második számú európai asztalitenisz-sorozatban szereplő Budaörs női csapata közel került a nyolc közé jutáshoz, miután a Tennistavolo Norbello otthonában is győzni tudott.

 

A házi jubileumot ünneplő, sorozatban huszadik nemzetközi kupaidényében szereplő Budaörsi SC női csapata az Európa-kupában a nyolc közé jutásért játszotta le első mérkőzését Olaszországban, a Tennistavolo Noberllo otthonában. A magyar bajnoki címvédő a jól megszokott hármasával, azaz a Póta Georgina, Fazekas Mária, Dari Helga trióval vágott neki a túrának, s persze a reménnyel, hogy a jövő csütörtöki hazai visszavágót olyan eredménnyel várhatják, ami esélyt ad a továbbjutásra.

A papírforma alapján gyengébbnek tartott olaszok leginkább abban bízhattak, hogy a világranglistán 80. helyen álló légiósuk, Jana Noskova hozza a maga két partiját, s ezt követően már „csak” egyet kell valahogy összekaparni. Nos, az orosz ennek megfelelően nagyon bekezdett a budaörsiek fiatal válogatott tehetsége, Dari Helgával szemben ám ezt követően már a magyar együttes forgatókönyve szerint alakult az összecsapás: Póta úgy győzte le a 36 éves Eleonora Trudut, hogy a három játszmában mindössze öt pontot vesztett, Fazekas is három szettben lépett túl a 24 esztendős Veronica Mosconin, csattanóként pedig a nap rangadóján Póta remek játékkal intézte el az ellenfél legjobbját, Noskovát.

Bachman Péter edző együttese számára a 3:1-es idegenbeli siker után jövő csütörtökön idehaza válhat biztossá a nyolc közé jutás, ahol a Bajnokok Ligája C-csoportjában harmadik helyen végző csapat következhet.

ASZTALITENISZ
EURÓPA-KUPA, NŐK
A nyolc közé jutásért, 1. mérkőzés
Tennistavolo Norbello (olasz)–SH-ITB Budaörsi SC 1:3

Noskova–Dari Helga 3:0 (8, 3, 9)
Trudu–Póta Georgina 0:3 (–1, –1, –3)
Mosconi–Fazekas Mária 0:3 (–9, –10, –7)
Noskova–Póta 2:3 (9, –6, –7, 9, 4:6)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik