Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Vágólapra másolva!
2025.10.05. 19:05
null
A fehér mezes Honvéd a mostani döntetlenjével is az élen maradt (Fotó: Erdős László/Budapest Honvéd FC)
Teljes fordulót rendeztek vasárnap a labdarúgó NB II-ben. A 9. kör kora délutáni programjában a Kecskeméten kétgólos hátrányból fordított emberelőnyben a Szentlőrinc vendégeként, a Budafok a hajrában mentett pontot a Kozármisleny ellen, míg a BVSC hét nyeretlenül megvívott bajnoki után győzött újra. A folytatásban a Videoton hazai pályán ikszelt a Mezőkövesddel, majd négy mérkőzést rendeztek 17 órától, ezeken egyedül az Ajkán fellépő újonc Karcag tudta begyűjteni a három pontot. A többi három találkozó döntetlenre végződött: nem esett gól a Vasas és a Szeged meccsén, a Honvéd hiába vezetett 73 percen keresztül, a Tiszakécske egy pontot elvitt a Bozsik Arénából, míg a Csákvár ugyancsak 1–1-re végzett a Békéscsabával.


LABDARÚGÓ NB II
9. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–TISZAKÉCSKEI LC 1–1 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna, 3951 néző. Vezette: Iványi Gábor (Szécsényi István, Aradi József)
HONVÉD: Tujvel – Ujváry (Gáspár D., 82.), Szabó A., Baki, Hangya – Somogyi Á. – Zuigeber (Pekár I., 73.), Gyurcsó (Pinte, 73.), Csontos D., Medgyes Z. (Pauljevics, 82.) – Kántor K. Vezetőedző: Feczkó Tamás
TISZAKÉCSKE: Prokop – Balázs B., Varga J., Visinka, Terbe – Lucas, Szekér (Takács T., 82.) – Bódi, Vukk (Horváth E., 60.), Pataki B. (Zámbó, 60.) – M. Ramos (Burdika, 90+4.). Vezetőedző: Pintér Csaba
Gólszerző: Gyurcsó (1–0) a 12., Takács T. (1–1) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Nagyon bosszantó, hogy nem tudtuk megnyerni a meccset, bár a Kécske mezőnyben egyenrangú ellenfél volt. A vezetés megszerzése után rengeteg lehetőségünk volt, eldönthettük volna a találkozót, de nem sikerült – az elmúlt néhány mérkőzésen összesen nem dolgoztunk ki annyi helyzetet, mint ma! Rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt; fájó döntetlen a mai.
Pintér Csaba: – Úgy érzem, rászolgáltunk az egy pontra, büszke vagyok a srácokra. Egy hiba után ismét korán hátrányba kerültünk – sajnos ez jellemző ránk az utóbbi időszakban –, de a srácok olyan munkát tettek bele a meccsbe, amellyel megmutatták, hogy az előző két, demoralizáló vereség után óriási erő és tartás van bennük, illetve hogy jó az az út, amin járunk. Mentálisan nagyon sokat jelent nekünk ez a pont.

VASAS FC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–0ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1615 néző. Vezette: Rúsz Márton (Szabó Dániel, Balla Levente)
VASAS: Uram – Girsik A., Hej, Otigba, Doktorics – Cseke B. (Sztojka, 71.), Hidi M. S., Urblík J. – Molnár Cs. (Barkóczi B., 71.), Pethő (Németh B., 71.), Tóth M. (Horváth R., 82.). Vezetőedző: Erős Gábor
SZEGED: Veszelinov – Szilágyi Z., Vágó L., Tóth B. – Sándor M., Márkvárt, Rabatin (Pejovics, 68.), Miskolczi, Kurdics (Kalmár O., 90+2.) – Borvető (Holman, 68.), Novák Cs. Vezetőedző: Aczél Zoltán
MESTERMÉRLEG
Erős Gábor: – Nagyjából az történt, amire számítottunk. Rengeteg párharc és fejpárbaj jellemezte a mérkőzést. Sok volt a szabálytalanság, ami számunkra kevésbé volt kedvező. Le a kalappal a srácok előtt, mivel küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak! Közelebb álltunk a győzelemhez, hiszen kétszer is a kapufát találtuk el, és körbelőttük az ellenfél kapuját. Természetesen az ellenfélnek is voltak lehetőségei, úgy gondolom, hogy ez az egy pont még sokat fog érni nekünk a végelszámolásnál.
Aczél Zoltán: – Úgy érzem, sikerült a korábbi problémáinkon felülkerekedni, egy ideig egészen bátor focit játszottunk. Jó mérkőzés volt, ha színvonalában nem is, de a párharcok tekintetében maximálisan. A mérkőzés képe alapján a döntetlen igazságos, megvoltak a helyzeteink nekünk is. Az utolsó tizenöt percben az ellenfél fölénk kerekedett, benne volt a levegőben, hogy megszerzi a győztes gólt. Büszke vagyok a csapatomra, és sok sikert kívánok a Vasasnak, van létjogosultsága annak, hogy az NB I-ben szerepeljen. Nekünk is hasonlóak a céljaink, reméljük, a folytatásban is ilyen teljesítményt tudunk nyújtani.

SZENTLŐRINC–KECSKEMÉTI TE 3–4 (2–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep, 300 néző. Vezette: Farkas Tibor (Vad Anita, Dobos Dominik)
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szivacski, Poór, L. Milovanovics, Márta (Herczeg M., a szünetben) – Décsy, Szolgai – Bőle (Kiss-Szemán, a szünetben), Nyári (Kesztyűs M., 89.), Nagy R. (Czérna, 74.) – Adamcsek (Tóth-Gábor, 79.). Vezetőedző: Waltner Róbert
KECSKEMÉT: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szojma (Bolgár, 62.) – Győrfi, Haris (Bocskay, 62.), Derekas, Eördögh (Czékus, a szünetben) – Banó-Szabó (Bolyki, 89.), Beke (Debreceni Á., 62.), Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Szojma (öngól, 1–0) a 11., Banó-Szabó (1–1) a 44., Nyári (2–1) a 45+1., Szolgai (3–1) a 49., Pálinkás (3–2) a 64., Szabó A. (3–3) a 84., Bolyki (3–4) a 89. percben
Kiállítva: L. Milovanovics a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert: – Fájó a vereség, mert mindent megtettünk a siker érdekében. A kiállítás nagy fordulatot hozott, és egy olyan bombagól is született, ami ritkán jön össze. Elmarasztalni senki sem tudok a csapatomból.
Tímár Krisztián: – Örömmel láttam, hogy a Kecskemét újra megtanult győzni, pedig azért egy háromról nem mindenki képes fordítani. Tudtuk jól, Szentlőrincen nyerni nagyon nehéz, de szerencsére a cserék is jól szálltak be a játékba.

VIDEOTON FC FEHÉRVÁR–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–1 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2293 néző. Vezette: Sipos Tamás (Máyer Gábor, Sinkovicz Dániel)
VIDEOTON: Nagy G. – Kovács K. (Kojnok, 63.), Murka, Spandler, Horváth T. (Virágh, 75.) – Kovács B. (Kocsis B., 63.), Kocsis G., Varga R., Nagy D. – Menyhárt (Zsótér, 63.), Németh D. (Bobál G., 33.). Vezetőedző: Boér Gábor
MEZŐKÖVESD: Deczki – Csirmaz, Keresztes B., Csörgő V., Ternován – Csatári (Varjas, 87.) – Pintér Á. (Bartusz, 72.), Vidnyánszky (Kovalenko, 88.), Bertus (Lőrinczy, 87.) – Szalai J., Vörös (Saja, 72.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Varga R. (1–0) a 17., Vidnyánszky (1–1) az 52. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor: – Veszítettünk két pontot, és nem szereztünk egyet. Sok melót beletettek a srácok, kézben tartottuk a meccset, mi irányítottuk az összecsapást. Rengeteg lehetőségünk lett volna a gólszerzésre, de a kapu előtti szituációkban sokszor rossz döntést hoztunk, az ellenfél kapusa is többször bravúrral védett, míg a rögzített helyzeteket nem tudtuk megfejelni egy jó érkezéssel. Benne maradtak a pontok a játékunkban a liga egyik legjobb csapata ellen, pedig most nyújtottuk az eddigi legjobb teljesítményünket idén. Ilyen a futball.
Csertői Aurél: – Nem úgy kezdtük a meccset, ahogy szerettük volna. Gyámoltalan játékot mutattunk, átengedtük a Vidinek ezt a játékrészt. A második félidő teljesen ellentétes képet mutatott, jól kezdtük, ki tudtuk hozni a labdát, jó akciókat vezettünk és szép góllal egyenlítettünk. Veszélyesek voltak a hazaiak szögletei az utolsó percekben, így kihoztuk a maximumot ebből a napból.

BVSC-ZUGLÓ–SOROKSÁR SC 2–1 (1–0)  ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 229 néző. Vezette: Bana Gergely (Mohos Milán, Ring Kevin)
BVSC: Megyeri G. – Székely K., Hesz, Vinícius, Kaczvinszki, Dénes A. (Király Á., 84.) – Bliznyuk (Sarkadi K., 90+1.), Palincsár, Tóth K. (Kelemen P., 90+1.), Csernik – Bacsa P. (Farkas B., 84.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
SOROKSÁR: Radnóti – Nagy O., Lakatos Cs., Króner, Horváth K. – Köböl (Vass Á., 84.), Németh E. (Korozmán, a szünetben) – Gálfi, Madarász Á. (Bagi, 84.), Kundrák (Gágyor, 71.) – Lovrencsics B. (Tóth G., 71.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Csernik (1–0) a 45., Dénes A. (2–0) a 60., Tóth G. (2–1) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – Ilyen nehéz mérkőzésre számítottam, kettő nullánál egy kicsit visszaálltunk, de még így is volt nagy helyzetünk, s ha belőjük, lezárhattuk volna a találkozót. Büszke vagyok, és gratulálok játékosaimnak, nagyon fontos három pontot sikerült megszereznünk.
Lipcsei Péter: – Az első félidő katasztrofális volt, nagyon langyosak voltunk, nem játszottunk jól, a hazaiak jobban akarták a győzelmet. Rosszkor, az első félidő utolsó pillanatában kaptunk gólt, majd a második játékrész már jobban nézett ki – a második hazai gól előtt szabálytalanság történt, amit a játékvezető nem fújt le. Ezt követően már csak futottunk az eredmény után, szégyellem magam az első félidőért.

BUDAFOKI MTE–HR-RENT KOZÁRMISLENY 2–2 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, 271 néző. Vezette: Móri Tamás (Dobos Dávid, Halmai Kristóf)
BUDAFOK: Hársfalvi – Bukta, Fekete M., Jagodics M., Lapu, Rehó (Rózsa S., a szünetben) – Varga B. (Németh M., a szünetben), Stumpf, Posztobányi (Kovács D., 71.) – Vasvári (Gyurkó, 83.), Hajdú R. Vezetőedző: Mészöly Géza
KOZÁRMISLENY: Lékai – Bíró M., Vajda R., Horváth D., Turi – Kozics (Dóra, a szünetben), Kocsis D. – Szalka (Nahirnij, 74.), Bakó (Lengyel N., 90+1.), Máté Cs. (Sebestyén M., 74.) – Babinszky (Zamostny, 90+1.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Babinszky (0–1) a 34., Vasvári (1–1) az 50., Bakó (1–2) a 67., Bukta (2–2) a 90+2. percben
MESTERMÉRLEG
Mészöly Géza: – Mind a két csapat győzelemre játszott, s talán az első tíz percben több esemény történt, mint az előző két-három meccsünkön… Sajnos az első ziccerünk kimaradt, de aztán Vasvári egyenlített, nagyon örülök a góljának. Bár több egyéni hibát követtünk el, kétszer visszajöttünk a mérkőzésbe, s ez a csapat küzdőszellemét és erejét bizonyítja. 
Pinezits Máté: – A játék képe és a helyzetek száma alapján gólokkal kellett volna nyernünk. Kapusunknak alig volt védenivalója, s ha kilenc ziccerünkből „csak” hármat rúgunk be, akkor is győztünk volna…

FC AJKA–KARCAGI SC 0–1 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka, Városi Sportcentrum, 550 néző. Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Kulman Tamás)
AJKA: Szabados – Kovács N., Bacsa B., Tar, Garai – Sejben (Doncsecz, 56.), Csizmadia Z. – Csóka (Katona I., a szünetben), Mohos (Herjeczki, 68.), Kirchner (Szabó M., 56.) – Cipf (Tóth G., 56.). Vezetőedző: Horváth András
KARCAG: Engedi – Győri Á., Kovalovszki, Szekszárdi T., Pap Zs. – Szűcs K., Hidi P. (Györgye, 68.) – László D. (Kaye, 68.), Székely D. (Tarcsi, 80.), Girsik Á. (Fazekas L., 90.) – Kohut (Sain, 68.). Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Girsik Á. (11-esből, 0–1) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth András: – Azt éreztem az első tizenöt perc után, hogy jót tenne egy gól a meccsnek, de mindenki kivárásra játszott. Nekünk problémáink voltak a helyzetek kialakításával, bátortalanok voltunk elöl, de mindkét csapat eléggé passzívan játszott. Soha nem foglalkoztam a játékvezetővel, úgy gondolom, ha ez büntetőt ért, akkor a mi gólunk is szabályos volt, és úgy valószínűleg teljesen másképp alakult volna ez a találkozó. Ezt el kell fogadni, hogy nem mindig a javunkra fognak ítélni. 
Varga Attila: – Az eredményhez tudok gratulálni, de a lagymatag játékunkhoz nem annyira. Kevés helyzet volt a mérkőzésen, viszont a stratégiánk működött, amit kidolgoztunk. A védelmünk nem emlékszem, hogy veszített volna párharcot, és a kapusunknak sem volt védeni valója. A támadószekciónk nem volt ma elég éles, nem is láttam kiemelkedő teljesítményt, de a csapategységünk nagyon tetszett.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–1 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Topálszki Szabin)
CSÁKVÁR: Lehoczki – Lorentz, Pál B., Umathum, Tifán-Bence – Farkas A., Dencinger (Simon A., 74.), Magyar Zs. (Szakály D., 88.) – Szabó Bence (Fejős, 66.), Bányai (Baracskai, 88.), Mondovics. Vezetőedző: Tóth Balázs
BÉKÉSCSABA: Takács J. – Szabó Bálint, Hodonicki, Viczián, Kuzma, Kóródi – Harsányi (Sármány, 72.), Nagy G. (Pusztai, 72.), Zsolnai (Kristóf, 90+1.), Ésik (Balla, 64.) – Borsos. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Mondovics (1–0) a 11., Szabó Bálint (1–1) a 41. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – Átmentettük az elmúlt hetek jó formáját. Jól felkészültünk ellenfelünkből, sok helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos a második gólunkat érvénytelenítette a játékvezető. Ugyanakkor a vendégek egyenlítő találatát szabálytalanság előzte meg.
Csató Sándor: – Két vesztes meccs után nagyon kellett ez a pont, pedig nem úgy indult, hogy döntetlen lesz a vége. A második félidei játékunk alapján azért rászolgáltunk az egy pontra.

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Budapest Honvéd961219–8+1119
  2. Vasas FC961218–12+619
  3. Mezőkövesd952216–10+617
  4. Kecskeméti TE951315–12+316
  5. Csákvár944113–7+616
  6. Szeged-Csanád GA943211–8+315
  7. Karcagi SC943211–12–115
  8. FC Ajka93156–11–510
  9. Videoton FC Fehérvár924311–10+110
10. Szentlőrinc923411–12–19
11. Békéscsaba923411–14–39
12. Soroksár SC923413–17–49
13. Budafoki MTE92347–12–59
14. Tiszakécske92349–16–79
15. BVSC-Zugló92168–10–27
16. Kozármisleny91446–14–87

 

 

Legfrissebb hírek

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2 órája

Gól nélkül zárult a forduló rangadója az Illovszky Rudolf Stadionban

Labdarúgó NB II
3 órája

Szoboszlai szeme láttára rabolt pontot a Békéscsaba Csákvárról

Labdarúgó NB II
3 órája

Megvan az újonc első idegenbeli győzelme: a Karcag mindhárom pontot elvitte Ajkáról

Labdarúgó NB II
3 órája

Emberhátrányban összeomlott a Szentlőrinc a Kecskeméttel szemben

Labdarúgó NB II
7 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
7 órája

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik