Sportrádió: Benne volt a jó eredmény – Kozák Ádám

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 07:39
null
Kozák Ádám rendkívül kis különbséggel maradt le az aranyról
Kozák Ádám szenzációs teljesítményt nyújtva ezüstérmes lett a 20 éven aluliak sakkvilágbajnokságán. A Sportrádiónak adott interjújában Kozák Ádám nemcsak a második helyéről beszélt, hanem arról is, mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó sakkozó legyen.

A junior-vb utolsó játszmájáról, amit elveszített, és így lett ezüstérmes:

„A játszma során csak a játékra koncentráltam. A vereség megélése már „vegyesebb” volt, de mindennel együtt nagyon pozitív versenyt tudhatok magam mögött. Ötödmagammal egyforma pontszámmal végeztem az első helyen. A sorrendet eldöntő első számítás alapján ugyanannyi pontszámom volt, mint az aranyérmesnek, de a második számítás fél ponttal az azerinek kedvezett. Peches voltam.”

Arról, hogy mennyire volt várható ez a siker:

„Az ifiéveim alatt mindig ott voltam a top ötben a korosztályomban, vezettem is a világranglistát 12 évesen. Rapid- és villám-vb-t is nyertem 2019-ben. Tehát benne volt a jó eredmény.”

A teljes interjú


Legfrissebb hírek

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59

Szilágyi Zoltán: A debreceni közönségtől biztosan megkapjuk a támogatást az Eb-n

Kézilabda
2024.11.18. 17:33

„Bármikor benne van a pakliban, hogy nem bukkan fel edzésen” – új edzője, Szabó Álmos Milák Kristófról

Úszás
2024.11.14. 18:10

A siklóernyőzés egyáltalán nem veszélyes

Egyéb egyéni
2024.11.11. 18:40

Schmidt Ádám: Ezt mindenkor, mindenkinek tiszteletben kell tartania

Egyéb egyéni
2024.10.07. 11:38
Ezek is érdekelhetik