Rg-vb: Pigniczki Fanni a 18. helyen áll az első nap után

MTI és R. P.MTI és R. P.
Vágólapra másolva!
2022.09.14. 20:22
null
Pigniczki Fanni (Fotó: AFP)
Pigniczki Fanni a 18., Wiesner Hanna pedig a 34. helyen áll egyéni összetettben a szófiai ritmikus gimnasztika világbajnokság első napja után.

 

A magyar szövetség beszámolója szerint karikával Wiesner 28.200 pontot kapott és 27. lett, a hibázó Pigniczki pedig 28.500 ponttal a 23. helyen zárt. Labdával Pigniczki remekelt és 30.550 ponttal tizedik, így második számú tartalék a magyar idő szerint 20 órakor kezdődő döntőben. Ezen a szeren Wiesner gyakorlatát pedig 27.150 pontra értékelték, így a 41. helyen zárt.

Két szer után Pigniczki Fanni 59.050 ponttal a 18., míg Wiesner 55.350 ponttal a 34. helyen áll az összetett versenyben. A 18 fős fináléba a legjobb három szer eredménye alapján lehet bekerülni, nemzetenként maximum két sportolóval.

„Az első napon hibás gyakorlatokkal kezdtek a lányok. Ennek ellenére vannak biztató részpontszámok és mindenképpen örömre ad okot, hogy Pigniczki Fanni gyakorlatai abszolút megfelelnek a jelenlegi mezőnyben elvártaknak. A rontások miatt izgalmas lesz a holnapi nap. Mindenképpen szeretnénk Fannit a legjobb 18 között látni, igy holnap mindent meg fogunk tenni, hogy javítsuk a mai nap hibáit” – nyilatkozta Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség technikai bizottságának elnöke.

A vb csütörtökön a felnőtt egyéni sportolók buzogány és szalag versenyszámaival folytatódik.

A további program
20.00: egyéni döntők (labda, karika)

Csütörtök
8.30:
egyéni selejtezők (buzogány, szalag)
20.00: egyéni döntők (buzogány, szalag)

Péntek
13.30: együttes kéziszercsapat selejtező (5 karika, 3 szalag és 2 labda)

Szombat
13.45:
egyéni összetett döntő

Vasárnap
14.50:
együttes kéziszercsapat döntő: 5 karika 14.00, 3 szalag és 2 labda

(MTI)

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni bordatöréssel versenyzett a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.07. 21:39

Rg-vb: fejlődési pályán van a magyar rg a kéziszercsapat edzője szerint

Egyéb egyéni
2025.08.25. 11:26

Brazil mezben magyar hetedik hely az rg-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.24. 23:38

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2025.08.24. 09:38

Rg: Darja Varfolomeev megvédte világbajnoki címét egyéni összetettben

Egyéb egyéni
2025.08.23. 09:30

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
2025.08.22. 09:06

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
2025.08.21. 06:53

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:27
Ezek is érdekelhetik