Csupasport: elképesztő száz kilométer sok fájdalommal és mákos tésztával

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 21:27
Amikor csapattársak beszélgetnek: a berlini világbajnokságon nagyszerűen szereplő Garai Ágnest kérdezte élményeiről a szintén Németországban járt Cseke Lilla.

Az augusztus 27-én 31. alkalommal megrendezett 100 kilométeres világbajnokságon több kiemelkedő magyar eredmény is született. Dr. Garai Ágnes Szonja 8:15:22-es idővel Berlinben a magyar nők közül a második legjobb időt futotta. A gyógyszeriparban kutatási koordinátorként dolgozó Ági az ELTE Sashegyi Gepárdok futócsapatának tagja, edzője Szabó Gábor. Eredménye nem csak csapatszinten kiemelkedő, a világbajnokságon a W35-ös korosztályban ezüstérmesként állhatott a dobogóra.

„Voltak kisebb-nagyobb holtpontok, de nyolcvanöt kilométerig tartottam a tempót, viszont az utolsó tizenötön már voltak fájdalmaim, így egyre lassultam. De előre felkészültem rá, folyamatosan nyugtatgattam magam, hogy minden rendben lesz, nemsokára végemondta Garai Szonja. – Fejben nagyon erős tudok lenni és mindig tudom magam motiválni, ez most is így volt. Tudtam, itthon nagyon sokan figyelik a versenyt és drukkolnak.”

A Csupasporton ezen kívül megismerkedhetnek a tízéves Lőrincz Jáde történetével is, aki rendszeresen jár futóversenyekre édesapjával, amelyeken egyre jobban teljesít, és a jó hangulatú eseményeket általában összekötik egy családi kirándulással is.

Legfrissebb hírek

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57

Csupasport: Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, bizakodó a jövőre nézve

Csupasport
2024.07.10. 15:29

Őrültségekkel próbálkozik, ám így is győzött a Nasska Trail leghosszabb távján

Csupasport
2024.07.08. 16:55

Csupasport: Vajda Zoltán győzött az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján

Csupasport
2024.07.05. 08:58

A tánc, a harc és a sport pazar művészete: capoeira

Csupasport
2024.07.04. 13:43

Egy négyezer éves önvédelmi sport Indiából

Csupasport
2024.06.06. 12:40
Ezek is érdekelhetik