A magyar vívóválogatott útja a philadelphiai világbajnokságra Párizson keresztül vezetett 1958 augusztusában. A küldöttség rendben landolt az Orly repülőtéren, tagjai az étteremben üdvözölték olasz, francia és német vetélytársaikat, miközben ott várt már a PanAm légitársaság óriásgépe, hogy meg se álljon velük Amerikáig. Ekkor értesültek a KLM augusztus 13-án este Amszterdamból startoló, az írországi Shannon repülőterén leszálló, az útját 14-én hajnali 3.05 órakor folytató járatának katasztrófájáról. (A négymotoros óriásgép azok után zuhant mintegy 6000 méter magasságból a tengerbe, hogy 3.40 órakor még rendben bejelentkezett; a 91 utas és a nyolctagú holland személyzet közül senki sem élte túl a szerencsétlenséget.)
Született: 1922. augusztus 15., Budapest Elhunyt: 1958. augusztus 14., Írország nyugati partjaitól mintegy 130 mérföldre (Atlanti-óceán) Sportága: vívás (tőr, kard) Klubjai: Budapesti (Budai) TE (1940–1945), Közalkalmazottak SE (1946–1947), Barátság VE (1948), Vasas SC (1948–1957)* Legjobb eredményei Tőr: 2x olimpiai 3. (1952, 1956 – csapat); világbajnok (1957 – csapat), vb-2. (1955 – csapat), 2x vb-3. (1953, 1954 – csapat), vb-4. (1953 – egyéni); 4x egyéni bajnok (1951, 1952, 1953, 1954), 6x csapatbajnok (1948, 1951, 1952, 1953, 1955, 1956). Kard: főiskolai világbajnok (1949 – csapat), csapatbajnok (1950) *1948 márciusában a Barátság VE beolvadt a Vasas vívószakosztályába |
Egyvalamit azonban csak New Yorkba érkezve tudtak meg…
„Sima landolás után bevonultunk az útlevélvizsgálathoz. Eközben megrendüléssel értesültünk, hogy a lezuhant holland KLM-gépen utazott az egyiptomi válogatott csapattal, mint annak edzője, szeretett barátunk, Tilly Endre is” – írja 1965-ben megjelent könyvében (Karddal a világ körül) a korábbi klubtárs, a philadelphiai vb idején már négyszeres olimpiai bajnok Kárpáti Rudolf. A háború előtt a BBTE-ben, később a Vasasban szolgáltak egy klubot, de míg Kárpáti a kardot forgatta a legmagasabb színvonalon, a száz évvel ezelőtt, 1922. augusztus 15-én született Tilly Öcsi a tőr specialistája volt. „Kerekre nyílt, lányos szemmel nézett bele a világba. Ez a mindig csodálkozó kifejezés mindvégig jellemzője maradt. És hogy tudott lelkesedni! Csupa izzás volt minden szava, minden porcikája, ha vívásról volt szó” – jellemezte a jó barátot Kárpáti. Egy szemléletes epizódot is felidézett, amikor is a moszkvai Vörös téren a szolgálatot teljesítő rendőr arra lett figyelmes éjféltájt, hogy két ember furcsa mozdulatokat tesz a nagy hóban. A két alak, Tilly és a szintén megszállott Rerrich Béla vívóállásban vitatkozott egy gyakorlaton a nagy orosz éjszakában…
Mindössze két év alatt, 1953–1954-ben három olyan vívószakkönyv (Tőr- és párbajtőrvívás, A magyar vívás kézikönyve, A kardvívás) jelent meg, amelyet társszerzőként jegyzett Tilly Endre. A melbourne-i olimpiát megelőző edzőtáborban egy különleges gondolat is megszületett a fejében, amelynek hátteréről így beszélt 1957 januárjában: „Ott volt a táborban Berczik Sári, az ismert balett-tanárnő, aki női tornászaink mozgásművészeti edzője volt. Tőle kértem el egy szakkönyvet, hogy tanulmányozzam a balettírást. Amikor megismerkedtem a balettkoreográfiával, eszembe jutott, hogy lehetne a vívásnak is koreográfiája. Rájöttem, hogy mind a kéz-, mind a lábmozdulatokat gyorsíráshoz hasonló írásjellel papírra lehet rögzíteni, s ez azt jelentheti, hogy egy vívómérkőzést »kottából lehet olvasni«. A kéz- és lábmozdulatok egyes jeleit most alakítom ki, s remélem, hamarosan elkészülök.” Tilly hangsúlyozta, nemcsak a vívásban, hanem például a tornában, az ökölvívásban, a birkózásban is alkalmazni lehetne a jelírást. A Sport és Tudomány 1957/4. számában kóstolónak be is mutatott a vívómozgások rögzítésére kidolgozott néhány ábrát, és elárulta, hogy a témakörben pályamunkát készít, amellyel az 1960-as római olimpia szellemi versenyében indulna. Kérdés, hogy képzelte, ugyanis művészeti versenyek utoljára az 1948-as játékok programján szerepeltek… |
Biztosan nem túloz Kárpáti, hiszen az 1956-ban az Egyesült Államokba távozó egykori BEAC-os vívó, mester és szövetségi titkár, Zöld Ferenc úgy emlékezett rá, mint aki mindig a valóságban élt, a realitás fanatikusa volt, aki centiméterről centiméterre céltudatosan járja útját, így törve minél jobb eredményre. Valóban, Tilly nem üstökösként robbant be, hanem fokozatosan domborodott ki alakja-tudása a páston, aminek nem mond ellent, hogy az országos középiskolás, azaz KISOK-bajnokságot 1938-ban és 1939-ben is megnyerte tőrben. A felnőttek között 1940-ben, 18 évesen mutatkozott be, és első alkalommal csak 1946-ban jutott be a kilences döntőbe – tegyük hozzá, 1944-ben nem indult, 1945-ben pedig nem rendezték meg a bajnokságot. Folytatódott a türelemjáték, amennyiben ki kellett böjtölnie az első dobogós helyet is (1950, ezüstérem), ám utána nagy sorozatba kezdett: egymás után négyszer hódította el a bajnoki címet, 1954-ben például veretlenül.
Két olimpia adatott meg neki, 1952-ben és 1956-ban is csapatbronznak örülhetett. Helsinkiben egyedüli magyarként verekedte be magát a kilences fináléba, ahol egy győzelemmel az utolsó helyen végzett, egyetlen sikerét az egyiptomi Szalah Deszuki ellen aratta. Az afrikaiak ellen a bronzról döntő mérkőzésen a legjobbnak bizonyult négy győzelemmel, de a többi meccsen sem adta alább három sikernél. Melbourne-ben nem sok szerep jutott neki, hiszen egyéniben nem nevezték, és csapatban is csak az első fordulóban, valamint a négyes döntőben Franciaország ellen (5:11) kapott lehetőséget.
Pályája végére jutott a csúcspont, a párizsi világbajnokságon ugyanis 35 évesen, négy fiatallal körülvéve (Kamuti Jenő 20, Fülöp Mihály 21, Gyuricza József 23, Czvikovszki Ferenc 25 éves volt) állhatott fel a dobogó felső fokára. Nem ő vitte a prímet, a négyes döntőben például csak a franciák ellen tehette próbára magát, és – nem teljesen egészségesen – négy vereséggel zárt.
Az 1957-es év vízválasztó az életében: a vívómozgások jelekkel történő rögzítésén, „lekottázásán” dolgozott (lásd keretes írásunkat), áprilisban sportboltot nyitott a Rudas László (ma Podmaniczky) és a Nagymező utca sarkán, valamint elfogadta az őt a párizsi vb után megkereső egyiptomiak ajánlatát, így 1958 januárjától az észak-afrikaiak főedzőjeként látott munkához Kairóban. (Az egyiptomiak nem voltak kutyaütők, sőt: 1947–1951 között sorra nyerték a vb-bronzokat csapatban.)
„ Sok örömet találok a munkámban. A wiesbadeni katonai tőrvívó-világbajnokság megnyerése után valószínűvé vált, hogy komplett (hatos) csapattal részt veszünk a philadelphiai vívó-világbajnokságon. Itt a tőrvívás a legfejlettebb, minthogy az itt működő francia és olasz mesterek a kardot sohasem tanították komolyan. Nagy lendülettel készülődünk tehát a világbajnokságra. A versenyzőknek szinte »adagolom« a víváshoz annyira szükséges önbizalmat. Egyelőre csak azt kötöttem ki, hogy a magyarokat »nem szabad« megverni. A többieket annál inkább. Az időjárás elég nagy nehézséget okoz, hiszen a mostani hőmérséklet 40-45 fok. A rendszeres, erős edzésrendszer eddig ismeretlen volt, hiszen kinek volt kedve az öt-hat hónapig is eltartó kánikulában állig felöltözve a vívóteremben izzadni. Jövőre egyébként ígéretünk van a vívótermek hűtésére (air-condition), amely biztosítja majd az egész évi rendszeres munkát” – számolt be munkájáról 1958 júniusában Tilly, aki a női vívást is meg akarta honosítani a piramisok földjén.
Felesége áprilistól július végéig három hónapot töltött nála Kairóban, és úgy búcsúztak el, hogy nemsokára viszontlátják egymást, Tilly a magyar vívócsapattal együtt tér haza hathetes szabadságra.
Kárpátinak májusban küldött levelet, amelyben gratulált a hagyományos belgiumi nemzetközi versenyen szerzett elsőségéhez, és alig várta, hogy Philadelphiában beszélhessen a régi haverokkal. Az özvegy másfél nappal a tragédia után Amszterdamba utazott, onnan egy hét múlva visszatérve két levél fogadta: az egyik részvétnyilvánítás Abdel Latif Bagdaditól, Egyiptom (pontosabban a Szíriával történt 1958. februári egyesülés után: Egyesült Arab Köztársaság) alelnökétől, a másikat férje adta fel Amszterdamban a KLM-gép felszállása előtt – azt kérte, ha a vb után hazaérkezik, rántott csirkével várják...
Két gyermeke, a 13 esztendős Judit és a nyolc és fél esztendős Andrea nem láthatta viszont az édesapát, a hathetes szabadság helyett a hullámsír örök fogsága maradt Tilly Endrének, akit 1959 júniusában az Egyesült Arab Köztársaság sportérdemrendjének I. fokozatával tüntetett ki Nasszer elnök. Az elismerést Szalah Deszuki, a központi kormány főtitkára nyújtotta át az özvegynek Kairóban – igen, Deszuki, aki ellen egyetlen győzelmét aratta a helsinki olimpia kilences döntőjében Tilly.