Lovassport: svájci győzelem a Szilvásvárad Masters fogathajtóversenyében

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.17. 18:54
null
Jerome Voutaz (jobbra) nyert Szilvásváradon (Fotó: AFP, archív)
Címkék
A svájci Jerome Voutaz nyerte a Szilvásvárad Masters nemzetközi lovas versenysorozat vasárnap befejeződött fogathajtó-viadalát – írja az MTI.


A 2024-es négyesfogathajtó-vb helyszínén a díjhajtást követően még a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán állt az élen, azonban a szombati maratonhajtásban csak hatodikként zárt, így a második számban toronymagasan legjobb Voutaz mellett ifj. Dobrovitz József is megelőzte.

A vasárnapi akadályhajtásban ifj. Dobrovitz és édesapja, Dobrovitz József tudott verőhiba nélkül és limitidőn belül végigmenni a pályán, így utóbbi feljött a dobogóra. Voutaz egy labdát vert le a bójákról, de három hibapontjával is megtartotta első helyét. Lázár végül ötödikként zárt, mert a holland Koos de Ronde is elé került, aki csak időtúllépésért kapott hibapontot.

A ketteseknél Dani Marcell, míg az egyeseknél az osztrák Martina Reingruber diadalmaskodott.

A Szilvásvárad Masters versenysorozat folytatásában július 28. és 31. között a legjobb hazai és nemzetközi díjugratókat láthatják majd az érdeklődők a Szalajka-völgy bejáratánál lévő Lovasközpontban. A nemzetközi díjlovasverseny október 6–9-én lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik